2012. január 30., hétfő

Corn dog

Rengeteg amerikai filmben láttam már, hogy az emberek beleharapnak egy ilyen finomságba. Egy alkalom sem volt, amikor ne jutott volna eszembe, hogy bárcsak én is megkóstolhatnám ezt az ételt. Aztán sok évvel később az első ilyen amerikai film után (Neveletlen hercegnő:D) megláttam a NoSaltyn a receptet. Azóta már többször is volt nálunk, mert a család nagy kedvence lett. Az, hogy nem fordul elő gyakran, azért van, mert sok benne a kalória, és kicsit időigényes az elkészítése.



Hozzávalók
  • 7 dkg + 15 g liszt
  • 7 dkg kukoricaliszt
  • 4 g szárított élesztő
  • 1 tojás
  • 1 dl langyos tej
  • csipet cukor
  • 4 db virsli
  • pálcika nyárs
  • olaj

Elkészítés
  1. A tejet elkeverjük a cukorral, a tojással, és az élesztővel.
  2. A liszteket elegyítjük, majd a tejes keverékkel összekeverjük, és sóval ízesítjük.
  3. A virsliket kettévágjuk, és lisztben meghempergetjük, majd nyársra húzzuk, és belemártjuk a tejes masszába.
  4. Az olajat felforrósítjuk, és a virsliket megsütjük benne.

2012. január 28., szombat

Szőke brownie

Szőke brownie, fehér csokis brownie, blondie, vagy whitie, ahogy szeretnétek hívni. Nem lehet "igazi" brownie-nak nevezni, hiszen nem barna, de mégis olyan az elkészítése, és az íze is (azon kívül persze, hogy nem fekete hanem fehér csokis). Mint a legtöbb brownie, ugyanolyan nagyszerű: pillanatok alatt elkészül, és isteni finom.
A receptet a NoSaltyn találtam. Egy 20x30 cm-es tepsiben készült.


Hozzávalók
  • 125 g fehér csokoládé
  • 60 g vaj
  • 2 tojás
  • 0,5 tk só
  • 175 g kristálycukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 75 g finomliszt
  • 75 g őrölt mandula
  • 100 g vágott mandula

Elkészítés
  1. A vajat és a fehér csokit összeolvasztjuk. Kihűtjük.
  2. A tojásokat a cukrokkal habosra keverjük. Hozzáadjuk a csokihoz.
  3. A lisztet elvegyítjük a sóval és az őrölt mandulával, majd ezt is a masszához adjuk.
  4. A durvára vágott mandula kétharmadát belekeverjük a tésztába. A masszát egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és a tetejére szórjuk a maradék mandulát.
  5. Előmelegített sütőben, 180 fokon 25-30 perc alatt megsütjük.

2012. január 27., péntek

Még egy hét a játék végéig!

Csak figyelmeztetlek titeket, hogy még egy hétig küldhetitek a receptek képeit. :) A játék részletes leírását itt elolvashatjátok.
A nyeremények pedig a következők: egy sütis könyv, egy csomag süthető csokilencse, egy csomag rózsaporcukor (még nem próbáltam, de kíváncsi lennék milyen), és egy málnaaroma (ez is megtetszett).

Michel Roux - Tésztavarázs

Októberben jelent meg Michel Roux Tésztavarázs című könyve, a T-bálint Könyvkiadótól, és nagy sikert aratott. Ezt nem is csodálom, nekem is nagyon tetszik, ugyan saját példányom még nincs, de könyvesboltban lapozgattam már. Szóval, remélem minél hamarabb meglesz, akkor persze majd hozom a kipróbált recepteket, de ha van alkalmatok rá, szerezzétek be ti is! :)

A könyvről:
"Csupa könnyen elsajátítható recept található ebben a nagyszerű gyűjteményben, amely minden klasszikus tésztareceptet a lehető legegyszerűbben mutat be. A 3 Michelin csillaggal rendelkező csúcsséf, Michel Roux tudása a klasszikus francia iskolában csiszolódott és több mint 30 évnyi tapasztalattal és óriási gyakorlattal rendelkezik a tésztakészítés terén.
Minden fejezet egy meghatározott tésztafélére épül és ennek az alaptésztának az elkészítési technikáját lépésről lépésre mutatja be. Az ezt követő receptek az alaptészta különböző felhasználási módozatainak a lehetőségét ismertetik- édes és sós tésztaételek formájában egyaránt. Lenyűgöző a szerző által felvonultatott klasszikus és modern, sós és édes tészta receptek mennyisége és sokszínűsége.
Végig kitűnően illusztrált szakácskönyv, ami arra született, hogy vezető szerepet töltsön be a tésztakészítés világában."

2012. január 26., csütörtök

Raffaello bonbon

Ezeket a bonbonformákat még karácsonyra kaptam, de csak nemrég jutott idő a kipróbálására. Szerintem nagyon aranyosak.
Praliné Zsuzsi ötletét alakítottam egy kicsit át. Nem teljesen Raffaello, és nem golyó, de azért finom. :D (Szerintem még jobb is, mint az eredeti.)


Hozzávalók
  • 35 g + 90 g fehér csokoládé
  • 35 ml tejszín
  • 5 g vaj
  • 1 ek kókuszreszelék
  • 5 g apróra tört ostya
  • 15 fél mandula

Elkészítés
  1. 90 g fehér csokit megolvasztunk. Egy ecset segítségével kikenjük vele a bonbonformákat.
  2. A hűtőben hagyjuk dermedni. Utána egy újabb adag fehér csokit kenünk rá, megszórjuk ostyával, majd ezt is hagyjuk megdermedni. Egy kis csokit hagyunk a bonbonok lezárásához is.
  3. A tejszínt felforraljuk a vajjal. Beleteszünk 35 g csokit, és homogénné keverjük. Hozzákeverjük a kókuszreszeléket is.
  4. A szilikonformákban eloszlatjuk a tölteléket, és mindegyikbe egy-egy fél mandulát nyomunk. Hűtőbe tesszük 20 percre.
  5. Fehér csokival lezárjuk a bonbonokat, és hűtőben hagyjuk megdermedni.
  6. Kifordítjuk a formából, ahol szükséges, levágjuk a széleket.

2012. január 23., hétfő

Bolognai táskák

Még régebben jutott eszembe az ötlet, hogy milyen lenne, ha a bolognai szószt leveles tésztában sütném meg. Szokás szerint eltelt egy kis idő, mire kiviteleztem az ötletet, de megérte kipróbálni, mert nagyon finom lett.
Ebből a mennyiségből nekem 18-20 db jött ki.



Hozzávalók
  • 17 dkg darált hús (pulyka)
  • 10 dkg paradicsompüré
  • 2 ek olaj
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 0,5 tk bazsalikom
  • 0,5 tk oregánó
  • 1 csipet só
  • 25 dkg leveles tészta

Elkészítés
  1. A hagymát apró darabokra vágjuk, és kevés olajon megdinszteljük. 
  2. Hozzáadunk még olajat, és a darált húst. Addig pirítjuk, amíg a hús ki nem fehéredik. 
  3. Ezután hozzáöntjük a paradicsompürét, a fűszereket, és a fokhagymát. Kb. 5-10 percig még főzzük. Levesszük a tűzről, és hűlni hagyjuk.
  4.  A leveles tésztát néhány mm vastagra kinyújtjuk, és 6x10 cm-es téglalapokat vágunk belőle. A lapok felére szószt halmozunk, befedjük őket a másik lappal, a széleket pedig alaposan összenyomkodjuk. 
  5. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük.

2012. január 20., péntek

Kekszes krémes

Ez még az első kipróbált receptjeim közül való, Andi konyhájában találtam. Még anno el akartam készíteni a cukrászdai krémest, de végül ez lett helyette. Nekünk jobban ízlett, mint a másik. Nagyon hamar elfogy mindig, ha ezt készítek, csak nehéz kivárni a pihentetési időt. :)


Hozzávalók
  • 25 dkg szögletes háztartási keksz
  • 1,5 cs vaníliás pudingpor
  • 2 tojás
  • 7 ek cukor
  • 1 ek liszt
  • 12,5 dkg vaj
  • 7,5 dl tej
  • fél csomag zselatin

Elkészítés 
  1. Egy tepsi alját kirakjuk keksszel.
  2. A tojásokat szétválasztjuk.
  3. A pudingport, a zselatint, a tojássárgájákat, a cukrot, és a lisztet kevés tejjel csomómentesre keverjük. Beleöntjük a maradék tejet és sűrűre főzzük.
  4. Levesszük a tűzről. A tojásfehérjéket felverjük, és belekeverjük a masszába, amíg forró.
  5. Beledaraboljuk a vajat. Hogy csomómentes legyen a massza, turmixolhatjuk.
  6. A krémet óvatosan a kekszre merjük, és kirakjuk a tetejét is keksszel.
  7. Másnapig a hűtőben tartjuk.

Díj

Panna ajándékozott meg ezzel a díjjal még tegnap, köszönöm szépen, jólesett, hogy gondoltál rám!



A díj szabályai:
  1. Vedd fel a díjat!
  2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!
  3. Tedd ki a blogodba!
  4. Add tovább 4 másik bloggernek!
  5. Írj magadról 3 dolgot!
Három dolog magamról:
  1. Most fogok érettségizni, és úgy belejöttem a sütögetésbe, hogy jövőre a BGF-en szeretnék továbbtanulni (turizmus-vendéglátás). És talán elvégzek egy cukrász OKJ-s tanfolyamot is. :)
  2. Sorozatfüggő vagyok. Jelenleg kb. 5 sorozatot nézek (a neten, angol nyelven, magyar felirattal). De volt, hogy már többet is néztem (talán a legnagyobb szám egyszerre 8?). :D
  3. Tollasozom. Nem versenyszinten, de heti 2 edzésem van. Ilyenkor általában mindenki azzal jön, hogy a tollas milyen könnyű sport. Hát ez azért nem így van. :D Aki nem lightosan csinálja, az el tud fáradni, elég sokat kell benne futkározni, hogy elérd a labdát.
Nekik szeretném továbbadni (szigorúan névsorrendben!):
Bors & Pepper
Katuci
Marisz
Mozzarelli

2012. január 17., kedd

Juhtúrós csirkesaláta

Ez egy olyan saláta, amit a húsevők is szívesebben fogyasztanak, hiszen van benne csirke. Akár ebédnek is megfelel, nemcsak köretnek.
Nekem ízlett, mindent szeretek ami benne van, de persze lehet variálni, ezt-azt kivenni/beletenni (pl. uborka, paprika).


Hozzávalók
  • 1 csirkemellfilé (kb. 50 dkg)
  • 10 dkg juhtúró
  • 12 dkg paradicsom
  • 2 főtt tojás
  • 1 dl joghurt
  • 1 ek olívaolaj
  • szárnyas fűszerkeverék

Elkészítés
  1. A csirkét kisebb darabokra vágjuk, megszórjuk a fűszerkeverékkel, majd az olajon megsütjük.
  2. A paradicsomot és a tojást apró darabokra vágjuk.
  3. A joghurtot kikeverjük a juhtúróval, picit sózzuk.
  4. A csirkét összekeverjük a paradicsommal és a tojással, majd ráöntjük az öntetet.

2012. január 15., vasárnap

Csokis-karamellás kocka

Ez a barátaim/ismerőseim/családom körében igen nagy népszerűségnek örvendő süti. A sűrített tejtől ugyan szoktam félni, de általában jó lesz a végeredménye (ezt a sütit még nem rontottam el). Az tuti, hogy ami sűrített tejet tartalmaz, csak finom lehet. Legalábbis az én tapasztalataim ezt mutatják. :D Ja, és ez a recept is a Csokoládé című könyvből származik.
Egy 21x21 cm-es tepsiben készült.


Hozzávalók

Tészta:
  • 100 g puha vaj 
  • 50 g barnacukor 
  • 125 g liszt 
  • 40 g zabpehely

Töltelék:
  • 25 g vaj 
  • 25 g cukor 
  • 240 g cukrozott sűrített tej

Bevonat:
  • 90 g étcsokoládé 
  • 10 g vaj

Elkészítés
  1. A vajat habosra keverjük a cukorral, majd hozzákeverjük a lisztet és a zabpelyhet. Tésztát gyúrunk belőle. 
  2. Sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodjuk, és előmelegített sütőben 180 fokon 25 perc alatt megsütjük.
  3. A karamellkrémhez a hozzávalókat folyamatos keverés mellett lassú tűzön összemelegítjük, amíg lágy masszát nem kapunk. Felfőzzük, és még 3-4 percig főzzük, amikor is kissé már besűrűsödik. A kész krémet pár perc pihentetés után a tésztalapra öntjük, és hagyjuk megszilárdulni. 
  4. A csokit a vajjal megolvasztjuk, és a karamellára öntjük, majd hagyjuk megszilárdulni.

2012. január 13., péntek

Csokis-marcipános torta

Ezt a tortát külön az egyik barátnőm (Zsófi) szülinapjára állítottam össze (persze kétszer ekkorában, mint amekkora mennyiségeket most megadok). Több receptből merítettem ötletet, mert mindenképp csokis-marcipánosat szerettem volna, de nem találtam olyat ami tetszett. A piskótát Kiskuktánál találtam, a krém pedig egy másik sütinek a krémje lett. Ez most nem a nagyon tömény kategória, bár ez sem sorolható a "könnyű" sütemények közé, mindenesetre finomnak finom. Amit Zsófinak készítettem, annak a díszítése nem sima marcipán, hanem csokis-marcipános bonbon volt. Marcipán helyett használhatunk hamis marcipánt is.


Hozzávalók

A piskótához:
  • 2 tojás
  • 140 g cukor
  • 75 ml olaj
  • 75 ml tej
  • 175 g liszt
  • 0,5 cs sütőpor

A krémhez:
  • 2,5 dl habtejszín
  • 100 g étcsokoládé
  • 150 g marcipán

A golyókhoz:
  • 100 g marcipán 
  • kakaópor

Elkészítés

A piskóta:
  1. A tojásokat szétválasztjuk.
  2. A tojások sárgáját, 100 g cukrot, az olajat, a tejet, a lisztet, és a sütőport csomómentesre keverjük.
  3. A tojások fehérjét kemény habbá verjük 40 g cukorral, majd óvatosan a masszához keverjük.
  4. Egy tortaforma aljára papírt teszünk, az oldalát kivajazzuk. A tésztát a formába töltjük, majd a forma oldalára kicsit felhúzogatjuk, így egyenletesebb lesz.
  5. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 30-40 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy készen van-e.
A krém:
  1. A tejszínt felmelegítjük, majd beletesszük az étcsokoládét, és kevergetve megolvasztjuk. Egy éjszakára hűtőbe tesszük. (Ha másnap még folyós, akkor verjük fel fél csomag habfixálóval, és jó lesz.)
Összeállítás:
  1. A piskótát vízszintesen három részre vágjuk.
  2. A krémet elharmadoljuk. A kétharmad részét elnegyedeljük.
  3. 150 g marcipánt kinyújtunk.
  4. A tortát így rétegezzük: piskóta-krém-marcipán-krém-piskóta. A külsejét még bevonjuk a krém egyharmad részével.
  5. 100 g marcipánból kis golyókat formázunk, amiket a tortára teszünk, majd megszórjuk kakaóporral.

2012. január 12., csütörtök

Bolognai spagetti

Nekem a kedvencem ugyan a sima paradicsomszószos tészta, de a bolognai spagettit is szeretem. A saját verziómat több receptből állítottam össze. A szószt le is lehet fagyasztani, és akkor elővenni, amikor szükség van rá.


Hozzávalók
  • 50 dkg darált hús (pulyka)
  • 30 dkg paradicsompüré
  • 3 ek olaj
  • 1 nagyobb vöröshagyma
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 tk bazsalikom
  • 1 tk oregánó
  • 2 csipet só
  • 40-45 dkg spagetti
  • 10-20 dkg reszelt sajt

Elkészítés
  1. A hagymát apró darabokra vágjuk, és kevés olajon megdinszteljük. 
  2. Hozzáadunk még olajat, és a darált húst. Addig pirítjuk, amíg a hús ki nem fehéredik. 
  3. Ezután hozzáöntjük a paradicsompürét, a fűszereket, és a fokhagymát. Kb. 5-10 percig még főzzük. 
  4. A spagettit forró, sós vízben megfőzzük, leöntjük a szósszal, és megszórjuk sajttal.

2012. január 11., szerda

Csokoládé - könyvajánló

Most megmutatom a már sokszor emlegetett kedvenc receptes könyvemet, a Csokoládét. Valószínűleg azért is szeretem ennyire, mert a csoki is igencsak közel áll a szívemhez (mint a legtöbb embernek). :D
Először a könyvtárból vettem ki, aztán úgy döntöttem, jobb, ha megvan itthon a teljes változat is, mert nagyon megtetszett.
Ebben a könyvben még egyszer sem csalódtam, minden, amit elkészítettem belőle, nagyon finom lett. Csak ajánlani tudom mindenkinek! A receptleírás pontos és érthető (vannak fázisfotók, és tepsi méretek is), a képek pedig gyönyörűek (számomra fontos, hogy lássak képeket is a sütiről, amit el szeretnék készíteni).


Az eddigi receptjeim, amik ebből a könyvből készültek (kisebb-nagyobb átalakításokkal):

Pillecukros-csokis halmok
Olasz trüffel
Hideg kutya
Trüffeltorta
Csokis sörbet
Fehér trüffel
Csokis-mézes fagyi
Csokis shake
Csokis répatorta
Csokikocka
Cukormázas kakaós keksz
Csokidarabos keksz
Fehér trüffeltorta
Almás-csokis palacsinta
Csokidarabos muffin

Azt hiszem ez a rengeteg recept is híven tükrözi, hogy mennyire bevált nálam a könyv. Ráadásul ez még nem is az összes, amit kipróbáltam, van néhány (szám szerint 16!), ami még nem került ki a blogra.

2012. január 10., kedd

Fehér trüffeltorta

Egy barátnőmnek, Gabinak készült a szülinapjára, még szilveszter előtt ünnepelte. Finom, de tömény, egy szeletnél többet nehezebb legyűrni. Még a barátnőmön is sikerült kifognom, nem bírta egyszerre legyűrni az egészet. :D


Hozzávalók

Tésztához:
  • 3 tojás
  • 75 g cukor
  • 75 g liszt
  • 75 g olvasztott fehér csokoládé

Krémhez:
  • 4,5 dl habtejszín
  • 525 g fehér csokoládé
  • 375 g túró

Díszítéshez:

Elkészítés
  1. A tojást a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a lisztet és a fehér csokit, majd csomómentesre keverjük.
  2. Egy sütőpapírral bélelt tortaformában, előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük.
  3. A tejszínt felfőzzük. Levesszük a tűzről, belekeverjük a fehér csokit, és folyamatosan kevergetve megolvasztjuk.
  4. Belekeverjük a túrót. A keveréket eloszlatjuk a tortán, és egy éjszakára hűtőbe tesszük.

2012. január 8., vasárnap

Pizzás gofri

Már három sós gofrit is kipróbáltam (sajtos, sonkás-rizses, kukoricás), gondoltam, jöhet egy újabb, hiszen a gofri nemcsak édes kivitelben létezik.
Ez jutott eszembe, kicsit változtattam egy jól bevált recepten, aztán megsütöttem. Fincsi lett. :)
Kb. 12-14 db jött ki belőle.


Hozzávalók
  • 40 dkg liszt
  • 4 tojás
  • 2 dl tej
  • 1 cs sütőpor
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 10 dkg sajt
  • 10 dkg sonka
  • 30 dkg pizzaszósz

Elkészítés
  1. A tojásokat szétválasztjuk.
  2. A tojások sárgáját csomómentesre keverjük a liszttel, a vajjal, a sütőporral, a tejjel, és a pizzaszósszal. Ízlés szerint sózzuk.
  3. A sajtot lereszeljük, a sonkát apró kockákra vágjuk, és a tésztához keverjük őket.
  4. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a masszához keverjük.
  5. A gofrisütőt felmelegítjük, és a gofrikat 3-4 perc alatt kisütjük.

2012. január 7., szombat

Csokis tulipán sütik

Karácsonyra kaptam egy szilikonos sütőformát, amiben tulipánokat (pontosan 8 darabot) lehet sütni. Ezt a receptet próbáltam ki benne, amit a NoSaltyn találtam. Még láttam ilyesmi sütőformákat, szerintem nagyjából ugyanakkora az űrtartalmuk, de kicsit kalkulálgatni kell, hogy mit sütünk benne, mennyi fér bele. Ez a süti tökéletes a "simán már nem annyira finom, mert régi" csokik felhasználására. :)




Hozzávalók
  • 80 g olvasztott vaj
  • 2 tojás
  • 65 g cukor
  • 15 g méz
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 100 g liszt
  • 4 g sütőpor
  • 1 ek tej
  • 8 kocka csoki

Elkészítés
  1. A tojást a cukorral és a mézzel habosra keverjük.
  2. Belekeverjük a lisztet, a sütőport, a vajat és a tejet. Félórára hűtőbe tesszük.
  3. A formákat megtöltjük a tésztával.
  4. Mindegyik tulipán közepébe egy-egy kocka csokit nyomunk.
  5. Előmelegített sütőben, 180 fokon 10-15 perc alatt megsütjük.

    2012. január 6., péntek

    Currys körök virslivel

    A NoSaltyn találtam ezt a receptet, amikor valami sós nasifélét kerestem.
    Most kóstoltam először a curryt, de nekem nagyon ízlett, úgyhogy majd biztos kipróbálom más ételben is.
    40-50 db jött ki ebből a mennyiségből.


    Hozzávalók
    • 20 dkg liszt
    • 20 dkg vaj
    • 5 dkg reszelt parmezán sajt
    • 10 dkg reszelt trappista sajt
    • 3 tk curry por
    • 1 tk só
    • 3 db virsli

    Elkészítés
    1. A sajtokat lereszeljük. A virslit vékony karikákra vágjuk.
    2. A lisztet összekeverjük a sóval, a curryvel, és a sajttal. Hozzáadjuk a vajat is, majd tésztává gyúrjuk.
    3. Lisztezett felületen vékony tésztát nyújtunk belőle. A tésztát pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk a korongokat.
    4. Mindegyik korong közepébe nyomunk egy-egy virsli karikát.
    5. Előmelegített sütőben 200 fokon, 15 perc alatt megsütjük őket.

    2012. január 4., szerda

    Fonott kalács

    A legutóbbi fonott kalácsom sajnos nem sikerült olyan jól: a tészta töredezett, ezért nehezebb volt fonni, és az íze sem volt az igazi. Most kipróbáltam egy NoSaltys receptet, és elég jól sikerült. Könnyen lehetett fonni, nagyon finom, a család szerint jobb, mint a bolti. (A súlya kb. 80 dkg.)



    Hozzávalók

    Tésztához:
    • 3 dl tej
    • 4 ek cukor
    • 5 dkg vaj
    • 1/2 tk só
    • 50 dkg liszt
    • 2,5 dkg friss élesztő

    Kenéshez:
    • kevés tej

    Elkészítés
    1. A tészta hozzávalóit (a fenti sorrendben tesszük bele) kenyérsütőgép segítségével megdagasztjuk (1,5 órás program). 
    2. A tésztát hat részre osztjuk, a részeket vékonyra sodorjuk, majd hatos fonással kalácsot fonunk belőlük. 
    3. A kalácsot megkenjük tejjel, és előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 30 perc alatt megsütjük. 
    A hatos fonásban nekem ez a videó segített:


    2012. január 3., kedd

    Játék

    Gyorsan telik az idő, még egy hónap, és egyéves lesz a blogom. Ennek alkalmából szeretnék meghirdetni egy játékot. Mindössze annyit kell tennetek, hogy a blogomról elkészítetek egy ételt, lefotózzátok, és elkülditek a képet nekem e-mailben. Korábban elkészített receptek, amiket a blogotokon már publikáltatok, nem érnek! :) Örülök annak is, ha több receptet küldtök be, viszont mindenki csak egyszer kerül a kalapba!
    Február 3-án pedig kisorsolom a nyertest. (Az ajándék egyelőre titok.)
    A játék határideje: február 3., 12 óra.


    (Kép innen)