2014. február 17., hétfő

Focitorta

Egyik barátnőmnek segítettem elkészíteni, és kiötleni ezt a tortát (a foci az ő ötlete volt, a megvalósításban segítettem).
Ha hiszitek, ha nem, az egész tortában nincs piskóta, tömör fehér trüffelből áll! Mert nagyon ízlett a szülinaposnak.:)
Egy félgömb formát kibéleltünk folpackkal, és készítettünk hozzá egy fehércsokis trüffelkrémet (icipicit kevesebb tejszín, és több csoki került bele, nehogy elfolyjon). Egy éjszakát hagytuk állni hűtőben, hogy megdermedjen. Másnap kinyújtottunk egy zöld marcipánt, kiszúrtuk 20 centis tortakarikával, és ráborítottuk a krémet. Az ötszögeket és hatszögeket sablon alapján belekarcoltuk. Az ötszöges részekre tortadarát nyomkodtunk, a hatszöges részeket pedig késsel elsimítottuk. Az aljára még került néhány fűcsomó: zöld marcipánt szűrőn átnyomkodtunk, és levágtuk a szűrőről.
Az ünnepeltnek nagyon tetszett a torta!:D


2014. február 12., szerda

Rumos-diós trüffelgolyó

Még mindig vannak receptek, amiket a vizsgára tanultam, de még nem tettem fel a blogra, úgyhogy igyekszem minél hamarabb feltenni őket. A rumos-diós trüffelgolyó az egyik kedvencem volt a bonbonos tétel részből, mert könnyű elkészíteni, gyors, és nagyon finom. Próbáljátok ki ti is!:)



Hozzávalók
  • 1 dl tejszín
  • 40 dkg fehér csokoládé
  • 1 dkg méz
  • 10 dkg dió
  • 1 kk rum

Elkészítés
  1. A tejszínt felforraljuk, elkeverjük benne a csokoládét, a mézet. Sokkolóban dermesztjük. 
  2. A diót megpörköljük, nyújtófával összetörjük.
  3. A trüffel alaphoz a fele diót és a rumot hozzákeverjük. 
  4. Golyókat formázunk belőle, a felét dióba, a másik felét tortadarába panírozzuk.

2014. február 10., hétfő

3 éves a blog!!! (szülinapi játék)

Egy hete lett a blogom 3 éves. Hihetetlen. A képen látható csokis mini tortával ünnepeltem. (A csokidíszeket is én készítettem rá, az egyik transzferfóliás, a másik pedig spirál).
Statisztikával nem fárasztalak benneteket.
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm, aki idén is olvasott, vagy néha ránézett egy-egy receptemre! Ne felejtsétek el, mindig jólesnek a hozzászólások, e-mailek, visszajelzések.:)
Az évemről, vagyis a cukrász részéről fogok beszámolót hozni, csak még le kell ülnöm és megírnom.:)
Íme a torta, külön a szülinapra:


Nem felejtettem el idén sem a játékot.:)
Jelen esetben csak azok között sorsolok, akik küldenek recepte(ke)t, nem lesz facebookos játék.
A feladat a következő: Olyan édes süteményt kell készíteni, amely tartalmazza a kedvenc hozzávalóim egyikét (amúgy ezeken kívül még van egy csomó, de úgy éreztem, muszáj ötre leszűkítenem a kört:D). Ezek közül lehet választani:

CSOKOLÁDÉ (mindegyik jöhet)
FAHÉJ
MARCIPÁN
TÚRÓ
MOGYORÓVAJ

Ha az összeset beletennétek egy sütibe, akkor az nagyon király lenne, bár nem hinném, hogy annyira összepasszolnak, de ki tudja. ;)
Aki több receptet küld, többször kerül bele a képzeletbeli kalapomba (de maximum kétszer), ahonnan a sorsolást intézem. Olyan recepteket, képeket várok, amik ez után a bejegyzés után születtek, remélem nem haragszotok, régebbieket nem fogadok el! Bloggertársaimnak elég, ha csak linket küldenek, akinek nincs blogja, küldje el nekem a receptet és a képet/képeket, én pedig egy vendégposzt keretében közzéteszem, majd később bekerül az összefoglalóba a linkkel együtt.
A recepteket és a képeket erre az e-mail címre várom: florakonyha@gmail.com
A határidő: március 10.
Játékra fel, remélem sok receptet kapok!:))

Ismerjük meg egymást!

Négyen is meghívtatok erre a játékra, most ennek az invitálásnak szeretnék eleget tenni.:)
Köszönöm, CsigabigeDittiKáosz kapitány, Barbi, hogy meghívtatok!
Továbbadni nem adom tovább, mivel úgy láttam, hogy az összes blogra eljutott a játék. Örülök, hogy ilyen sok bloggerről tudtam meg új dolgokat, ismertem meg őket egy kicsit jobban!
A hét dolog rólam:

1. Cukrász vagyok! Múlt héten voltak a vizsgáim, és sikerült.:)

2. Nagyon sokat teázom. A jelenlegi kedvencem a mentolos-mézes tea. Hogy ne vesszenek kárba a teacsomagolások, díszeket szoktam belőle készíteni.

3. Nem tudom, honnan jött, de imádom Olaszországot, az olasz nyelvet, az olasz kaját, úgy mindent, ami olasz. Szeretnék megtanulni olaszul, és egy Olaszországi körutazást is tervezek, illetve azt is el tudom képzelni, hogy a későbbiekben odaköltözzek.

4. Imádom a cicákat. Kettő is van itthon (Cillancs, és Hancúr). Általában nem közelednek ennyire egymáshoz, mint a képen, de mindkettőjük kinézte magának a helyet, és ugye tudjuk, hogy a macska addig próbálkozik, amíg el nem éri, amit akar.:D

5. A kedvenc édességem (a házi sütiket nem beleszámítva) a Cserpes Trudi. Nincs annál finomabb.:D

6. Amikor kicsi voltam, az egyik kedvenc mesém a Kisvakond volt. Most is, mikor láttam valami kisvakondosat, mindig mondtam, hogy milyen cuki, így végül kaptam a barátnőimtől a szülinapomra egy Kisvakond plüsst.:)) Most a kanapé tetején csücsül.

7. Kedvenc számom a hetes.:)