Baklava

A tesóm evett ilyet a suliban, és addig mondogatta nekem, hogy készítsem el, amíg el nem készítettem. Persze nem csak ő egyedül szeretett volna ilyet, én is meg akartam kóstolni házilag is ezt a "híres" édességet, amit a török gyorséttermekben lehet kapni.
Egy NoSaltyn talált receptet készítettem el. Az eredmény egy harmadik fajta baklava lett, nem teljesen olyan, amilyet az öcsém evett, és nem is olyan, mint az éttermi. Ettől függetlenül baklava, és finom.
Kicsit utánanéztem annak, hogy honnan származik, és találtam egy háromoldalas leírást, úgyhogy ezt most dióhéjban összefoglalnám. Azért ez sem lesz olyan rövid, úgyhogy aki nem kíváncsi, vagy siet, ugorjon nyugodtan a receptre. De szerintem érdemes elolvasni, mert érdekes.
Szóval. Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kopton nevű, bizánci édesség, ami nagyon hasonlított a baklavához. Azonban nem tésztából készült, hanem úgy, hogy szétmorzsolt szezámmag és felmelegített méz keverékéből egy masszát gyúrtak, amit szétlapítottak, és két réteg közé dióval, mákkal, pisztáciával vagy mandulával összekevert mézet raktak.
A következő lépcső a jufkarétegek közé tett tejszínes-mézes töltelékkel rendelkező süti volt. A nomád törökök nem rendelkeztek kemencével, ezért kenyér helyett hordozható fémlapokon sütött jufkát ettek. A jufka egyenlő a rétestésztával.
Utána jött a baki pahlavasi, ami egy levestészta vékonyságú, hat réteg jufka közé kevert pisztácia és mogyoró töltelékkel töltött édesség volt.
A baklava a mai formáját az Oszmán Birodalom idején nyerte el. A legrégebbi feljegyzés Fatih szultán uralkodásának idejéből származik, 1473-ból. Különböző ünnepségeken és vendégségek során ettek baklavát.
A főúri palotákban szívesen alkalmaztak a baklava készítéséhez jól értő szakácsokat. Az alkalmazni kívánt szakácsokkal a piláv (rizs) mellett baklavát is készíttettek. Az számított mesterszakácsnak, aki a tésztát olyan vékonyra nyújtotta ki, hogy a süti pont kitöltötte a tepsit. Egy tepsibe pedig legalább száz réteg jufkát raktak.
Mielőtt a baklavával teli tepsit a kemencébe rakták, bemutatták a ház urának, aki egy úgynevezett Hamid aranyat ejtett fél méter magasból merőlegesen a sütire. Ha az arany a jufkarétegen keresztül leért a tepsi aljára, a szakács megtarthatta az aranyat borravalóként. Ha az arany megakadt a jufkarétegek között, a baklavával telt tepsit visszaküldték a konyhába.
Szóval, szerintem ennyi, ami a fontos, vagy érdekes, de aki az egészet el szeretné olvasni, az itt megteheti.

Hozzávalók

A töltelékhez:

• 25 dkg mandula
• 25 dkg dió
• 5 dkg cukor
• 1 kk őrölt fahéj
• késhegynyi őrölt szegfűszeg

A sziruphoz:

• 25 dkg cukor
• 2,5 dl víz
• 3 szegfűszeg
• 1 kis darabka fahéj
• 2,5 dl citromlé
• 25 dkg méz

Továbbá:

• 12 réteslap 
• 15 dkg olvasztott vaj

Elkészítés

1. 4 réteslapot egy kivajazott tűzálló tálban egymásra fektetünk úgy, hogy rétegenként egy kevés olvasztott vajjal megkenjük.
2. A töltelékhez való diót és mandulát durvára aprítjuk (ez húsklopfolóval a legkönnyebb), majd hozzákeverjük a cukrot, a fahéjat, és a szegfűszeget.
3. A felét a tésztára szórjuk, 4 réteslappal befedjük, ugyanúgy vajjal kenegetve.
4. A maradék diós-mandulás keveréket rászórjuk. A maradék réteslapokkal befedjük, úgy, hogy közben vajjal kenegetjük.
5. Félbevágjuk, majd 6 négyzetre osztjuk, és végül a négyzeteket átlósan elfelezzük, így 12 háromszöget kapunk.
6. A sziruphoz valókat összefőzzük, a fahéjat és a szegfűszeget leszűrjük, és a felét a sütire locsoljuk.
7. Előmelegített sütőben, 175 fokon, kb. 20-25 percig sütjük, a maradék sziruppal folyamatosan locsolgatva.