Tuesday, July 31, 2012

Mézes-diós brownie a NoSaltyn

A NoSalty szerkesztője felkért, hogy legyek a hét gasztrobloggere. Egy ilyen felkérésnek persze nem lehet nemet mondani, hiszen nagy megtiszteltetés.:)
Ha érdekel titeket, olvassátok el a cikkemet, itt. A brownie-ról írtam, hátha ez kicsit népszerűbbé teszi, és többen kipróbálják. A cikkből az is kiderül, hogy a brownie-t honnan "származtatják".:)


Sunday, July 29, 2012

Barackmisu

Ez lenne a desszert a FESZ mostani fordulójára, melynek fő alapanyaga a nektarin. Én imádom a nektarint, de sütit csak ritkán szoktam készíteni belőle, jobb szeretem gyümölcsként enni, viszont ez a barackmisu nagyon finom lett.:)
Nálunk a babapiskótás, puha sütik mindig nagy sikert aratnak, így az epermisu mintájára készítettem el ezt a finomságot.

Képzeljétek, felvettek a BGF KVIK turizmus-vendéglátás szakára, úgyhogy szeptembertől oda fogok járni.:) A ponthatár egyébként nagyon alacsony volt (gondolom azért, mert csak fizetős része van), szóval feleslegesen stresszeltem magam.


Hozzávalók


A sziruphoz:
  • 3 dl víz
  • 10 dkg cukor
A krémhez:
  • 25 dkg mascarpone
  • 1,5 dl habtejszín
  • 65 dkg barack vagy nektarin
  • 20 dkg fehércsoki
Továbbá:

  • 40 db babapiskóta
  • 45 dkg barack vagy nektarin

Elkészítés
  1. Először elkészítjük a szirupot: a vizet egy kisebb lábasban a gázra tesszük, beleöntjük a cukrot, és addig melegítjük, amíg a cukor el nem olvad.
  2. A szirupban megáztatjuk a babapiskóta felét, amit egy tepsibe sorakoztatunk.
  3. A krémhez 65 dkg baracknak leszedjük a héját, felvágjuk, és botmixerrel pürésítjük.
  4. Hozzákeverjük a mascarponét és a kemény habbá vert tejszínt.
  5. A fehér csokit vízgőz felett megolvasztjuk, és azt is hozzáöntjük a krémhez. Ha kell, habverővel dolgozunk rajta egy kicsit, hogy a krém elég homogén és kenhető legyen.
  6. A krém felét rákenjük a piskótára,  majd egy második sor szirupfürdőn átesett piskótával befedjük.
  7. A tetejére szintén krémet kenünk.
  8. A maradék barackokat szintén meghámozzuk, felvágjuk, és feldíszítjük vele a sütit.
  9. 1 éjszakára hűtőbe tesszük.

Saturday, July 28, 2012

Muszaka

A júliusi FESZ forduló főételének alapanyaga a padlizsán. Ezzel kisebb nehézségekbe ütköztem, mert nem szeretem a padlizsánt. De apa szereti, úgyhogy ez nagyjából neki készült. Én is ettem belőle, csak a saját részemet "padlizsántalanítottam".:))
A muszakáról annyit tudok, hogy görög eredetű, arról fogalmam sincs, hogy vajon ez a recept az igazi-e, vagy sem, azért biztos nem áll távol tőle. Egyébként a NoSaltyról lestem, kisebb változtatásokkal készítettem el.


Hozzávalók
  • 50 dkg padlizsán
  • 50 dkg burgonya
  • 80 dkg darált hús (nálam pulyka)
  • 2 db vöröshagyma
  • 2 db paradicsom
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 3 dl sűrített paradicsom
  • bors
  • fahéj
  • oregánó
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg liszt
  • 3 dl tej
  • 15 dkg reszelt sajt
  • szerecsendió

Elkészítés
  1. A padlizsánt meghámozzuk, 1 cm-es szeletekre vágjuk, és 180 fokon kb. 10 perc alatt megsütjük.
  2. A krumplit meghámozzuk, hasonló vastagságúra vágjuk, majd megfőzzük.
  3. A hagymát apróra vágjuk, olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a húst. Közben a  sót, a borsot, az oregánót, a fahéjat, és a zúzott fokhagymát is belerakjuk.
  4. Mikor kezd átsülni a hús, hozzáadjuk a felaprított paradicsomot, és a paradicsompürét, majd még 5-10 percig főzzük.
  5. Egy edényben megolvasztjuk  a vajat, rászórjuk a lisztet, összekeverjük, majd fokozatosan hozzáöntjük a tejet, és csomómentesre, sűrűre főzzük.
  6. Levesszük a tűzről, ízesítjük sóval, szerecsendióval, és hozzáadjuk a sajtot.
  7. Egy kiolajozott tepsi alját kirakjuk a padlizsánszeletekkel, ráhalmozzuk a húst, erre jön a burgonya, végül az egészet leöntjük a mártással.
  8. Előmelegített sütőben, 200 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük.

Friday, July 27, 2012

Kukoricás-fetás palacsinta

A Nők Lapja Konyha egyik régebbi számában találtam ezt a receptet. Nem szoktam gyakran sós palacsintát enni, most ennek is eljött az ideje. Szerintem finom volt.
Próbáltam feta helyett csak túróval, de úgy nem az igazi. Egyébként rájöttem, hogy a feta sajt isteni finom.:)
Nekem kb. 15 db jött ki ebből a mennyiségből.



Hozzávalók
  • 30 g olvasztott vaj
  • 2 tojás
  • 80 g fetasajt, kézzel elmorzsolva
  • 125 g túró
  • 2 dl tej
  • 200 g liszt
  • 0,5 tk sütőpor
  • 200 g kukorica

Elkészítés
  1. A vajat a fetával, a túróval, a tejjel és a tojásokkal elkeverjük.
  2. Hozzáadjuk a lisztet, a sütőport, és ízlés szerint sózzuk.
  3. Belekeverjük a kukoricát is.
  4. Két evőkanálnyi palacsintákat sütünk, egy oldalt kb. 3 percig kell sütni.

Tuesday, July 24, 2012

Rachel Allen: A család kedvencei

Felkért a T-bálint Könyvkiadó, hogy írjak egy véleményt Rachel Allen A család kedvencei című könyvről. Bevallom, nem szoktam gyakran nézni a műsorát, ezért eddig csak névről, illetve egy-két receptről ismertem, de a könyv rögtön belopta magát a szívembe. Már alapvetően tetszik benne, hogy témákra van osztva, ezért tudjuk melyik résznél nyissuk ki, attól függően, hogy éppen milyen típusú ételre vágyunk.
Nálam plusz pont, hogy hasznos tudnivalók című fejezetet is tartalmaz, ami nagyon hasznos kezdőknek, de persze gyakorlottabbaknak is. (Ebben a fejezetben benne vannak az alapvető dolgok a rántástól és a cukorsziruptól a bazsalikom pestóig.)
Ez tipikusan olyan könyv, amit már csak lapozgatni is jó, hiszen tele van gyönyörű képekkel, hangzatos ételnevekkel.
Vannak benne egyszerű, gyors ebédek/vacsorák, azoknak, akiknek nincs sok idejük a főzésre/sütésre. Rágcsálnivalók, nasik az otthoni mozizásra. Ehető ajándékok azoknak, akik saját készítésű ajándékkal lepnének meg valakit. Ne hagyjuk ki az édességrajongókat sem, ők minden fejezetben találhatnak számukra valami ínycsiklandozót. Szóval, olyan ez a könyv, amely minden közönséget megnyer.


A könyvről:
"A TV Paprika nézői már jól ismerik Rachel Allent, a kedves, szőke, ír fiatalasszonyt, aki fáradhatatlan lelkesedéssel mutatja be a minőségi alapanyagokat, a legújabb trendeket, és a praktikus megoldásokat.
ELEGÁNS ÉTELEK EGYSZERŰEN-ez Rachel Allen mottója.
Rachel négy korszakos bestseller szerzője, köztük található A család kedvencei.
Rachel stílusa mindenek felett nagyon praktikus és egyszerű, de lenyűgözően elegáns ételei óriási sikerre tarthatnak számot családi és baráti körben egyaránt.
Megtalálhatóak benne ír helyi ízek és nemzetközi behatások is.
A BBC /ahol műsorai nagy sikerrel futnak/ minősítése szerint Rachel az „Ír szakácskirálynő”, a Good Food Magazin szerint pedig az ír konyhát végleg elhelyezte a világ gasztrotérképén."

Rachel Allen: A család kedvencei

Felkért a T-bálint Könyvkiadó, hogy írjak egy véleményt Rachel Allen A család kedvencei című könyvről. Bevallom, nem szoktam gyakran nézni a műsorát, ezért eddig csak névről, illetve egy-két receptről ismertem, de a könyv rögtön belopta magát a szívembe. Már alapvetően tetszik benne, hogy témákra van osztva, ezért tudjuk melyik résznél nyissuk ki, attól függően, hogy éppen milyen típusú ételre vágyunk.
Nálam plusz pont, hogy hasznos tudnivalók című fejezetet is tartalmaz, ami nagyon hasznos kezdőknek, de persze gyakorlottabbaknak is. (Ebben a fejezetben benne vannak az alapvető dolgok a rántástól és a cukorsziruptól a bazsalikom pestóig.)
Ez tipikusan olyan könyv, amit már csak lapozgatni is jó, hiszen tele van gyönyörű képekkel, hangzatos ételnevekkel.
Vannak benne egyszerű, gyors ebédek/vacsorák, azoknak, akiknek nincs sok idejük a főzésre/sütésre. Rágcsálnivalók, nasik az otthoni mozizásra. Ehető ajándékok azoknak, akik saját készítésű ajándékkal lepnének meg valakit. Ne hagyjuk ki az édességrajongókat sem, ők minden fejezetben találhatnak számukra valami ínycsiklandozót. Szóval, olyan ez a könyv, amely minden közönséget megnyer.


A könyvről:
"A TV Paprika nézői már jól ismerik Rachel Allent, a kedves, szőke, ír fiatalasszonyt, aki fáradhatatlan lelkesedéssel mutatja be a minőségi alapanyagokat, a legújabb trendeket, és a praktikus megoldásokat.
ELEGÁNS ÉTELEK EGYSZERŰEN-ez Rachel Allen mottója.
Rachel négy korszakos bestseller szerzője, köztük található A család kedvencei.
Rachel stílusa mindenek felett nagyon praktikus és egyszerű, de lenyűgözően elegáns ételei óriási sikerre tarthatnak számot családi és baráti körben egyaránt.
Megtalálhatóak benne ír helyi ízek és nemzetközi behatások is.
A BBC /ahol műsorai nagy sikerrel futnak/ minősítése szerint Rachel az „Ír szakácskirálynő”, a Good Food Magazin szerint pedig az ír konyhát végleg elhelyezte a világ gasztrotérképén."

Sunday, July 22, 2012

Vadárvácskás bonbon

Az 50. VKF fordulót Selectfood hirdette meg. A téma az Ehető virágok. Nekem ez nagy kihívást jelentett, hiszen soha nem készítettem még semmit virágból. Egyedül talán rózsavizet használtam (egyszer).
Kimentem a kertbe vadárvácskát szedni, aztán készítettem belőlük kandírozott vadárvácskákat. Nem volt nehéz. (Eddig a nehézség volt az egyik indok, amiért nem fogtam bele, a másik az, hogy nem tudtam, honnan szerezzek ehető virágot.)
Végül a vadárvácskák egy bonbonban végezték.



Hozzávalók
  • 40 g + 90 g fehér csoki
  • 45 ml tejszín
  • 5 g vaj
  • 10 db kandírozott árvácska

Elkészítés
  1. 90 g fehér csokit megolvasztunk. Egy ecset segítségével kikenjük vele a bonbonformákat.
  2. A hűtőben hagyjuk megdermedni. Utána egy újabb adag fehér csokit kenünk rá, majd ezt is hagyjuk megdermedni. Egy kicsi fehér csokit hagyjunk meg a bonbonok lezárásához.
  3. A tejszínt felforraljuk a vajjal, majd levesszük a tűzről. Beleteszünk 40 g fehér csokit, és homogénné keverjük. A virágszirmokat apró darabokra vágjuk, és hozzákeverjük a fehér csokis masszához.
  4. A szilikonformákban eloszlatjuk a tölteléket. Hűtőbe tesszük 20 percre.
  5. A maradék fehér csokival lezárjuk a bonbonokat. Hűtőben hagyjuk megdermedni.
  6. Kifordítjuk a formából, ahol szükséges, levágjuk a széleket.

Saturday, July 21, 2012

Amerikai csokis muffin

A brownie kekszen kívül ez készült még a SAD 7. fordulójára. Az amerikai csokitortát változtattam át amerikai csokis muffinná (lehet hívni cupcake-nek, vagy mini tortának is).
Annyit változtattam az eredeti recepten, hogy a krémbe ezúttal nem került vaj, a többi mind ugyanaz.
Egy ötlet annak, aki ki akarná próbálni: ketté lehet vágni a muffint, és megkenni a belsejét is krémmel.



Hozzávalók

Tészta:
  • 40 g puha vaj
  • 70 g porcukor
  • 2 tojás
  • 45 g étcsokoládé
  • 40 g liszt
  • 0,5 tk sütőpor

Krém:
  • 40 g kakaópor
  • 65 g porcukor
  • 60 g tejszín
  • kevés csokidara

Elkészítés
  1. A tésztához a vajat habosra keverjük a porcukorral és a sóval, majd hozzáadjuk a tojások sárgáját.
  2. A csokoládét megolvasztjuk vízgőz felett, majd hozzákeverjük az eddigiekhez.
  3. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és a liszttel felváltva a masszához adjuk, és elkeverjük az egészet.
  4. A tésztát négy, vajjal kikent muffinformában eloszlatjuk, és előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 20-25 perc alatt megsütjük.
  5. A tejszínt kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a porcukrot és a kakaóport. Egyneművé keverjük.
  6. A krémet habzsákba töltjük, és feldíszítjük vele a muffinokat. Csokidarával megszórjuk.

Friday, July 20, 2012

Brownie keksz

A SAD 7. fordulójának háziasszonya Katuci, a Katucikonyha blog szerzője. A téma a Klasszikusok új ruhája. A feladat szerintem nagyon ötletes: "Végy egy klasszikus sütemény vagy torta receptet, majd varázsold át a külsejét!"
Mi más lehetne ez nálam, mint a brownie? Ezúttal keksz formájában készült el, a recept ugyanaz.
Isteni finom, brownie ízű, csak kicsit "kekszesebb".
Kb. 30 db lesz ebből a mennyiségből.


Hozzávalók
  • 140 g vaj
  • 140 g étcsokoládé
  • 2 tojás
  • 160 g cukor
  • 80 g liszt

Elkészítés
  1. A vajat és a csokit összeolvasztjuk.
  2. Egy tálban habosra keverjük a tojásokat a cukrokkal.
  3. Ha a csokis massza lehűlt, belekeverjük a tojásos masszát, majd a lisztet, és a sót.
  4. Sütőpapírral bélelt tepsibe, egymástól 5 centi távolságra evőkanálnyi adagokat teszünk a tésztából.
  5. Előmelegített sütőben, 180 fokon, 15 perc alatt megsütjük.

Wednesday, July 18, 2012

Kandírozott vadárvácska

Eddig nem mertem kandírozott virágot készíteni, fogalmam sincs miért, mert nem nehéz. A mostani VKF témája az ehető virágok. Ez a bejegyzés az előfutára a VKF pályaművemnek, amit hamarosan szintén posztolok.:)
Gondolkoztam, hogy milyen virágot használjak, aztán eszembe jutott, hogy van egy csomó vadárvácska a kertünkben, úgyhogy onnan szedtem. (Persze előtte utánanéztem, hogy ehető-e, remélem jók a forrásaim...)
Még áprilisban láttam Kamrapolc oldalán a kandírozott ibolya receptjét, akkor le is mentettem, most az a recept készült el, csak nálam vadárvácskával.
Érdekes, szokatlan íze van, de nekem bejön. Az egyetlen hátránya, hogy sok virágot kell ahhoz összeszedni, hogy tekintélyes mennyiségű kandírozott virágot kapjunk.




Hozzávalók
  • 20 db vadárvácska
  • 10 g víz
  • 20 g cukor

Elkészítés
  1. A vizet cukorral felforraljuk, és cukorszirupot főzünk belőle.
  2. A virágokat megmossuk, belelógatjuk a szirupba a száruknál fogva, majd alufólián hagyjuk megszáradni.

Tuesday, July 10, 2012

Sajtos rúd

Ezt a receptet Illéskrisznél láttam meg néhány nappal ezelőtt, és azonnal el is mentettem. Nem vártam sokat, szinte rögtön elkészítettem. Isteni finom, tuti, hogy sokszor fogom még sütni.:)


Hozzávalók
  • 40 dkg liszt
  • 25 dkg reszelt sajt
  • 30 dkg vaj
  • 1 ek só

Elkészítés
  1. A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, majd hozzáadjuk a sót, és a sajt felét. A tésztát összegyúrjuk. (Ha nem áll össze, lehet hozzá tejfölt tenni.)
  2. Kinyújtjuk kb. 1,5 centi vastagra, és csíkokat vágunk belőle.
  3. A reszelt sajt másik felével megszórjuk a tésztát.
  4. Előmelegített sütőben, 180 fokon 15-20 perc alatt megsütjük.

Friday, July 6, 2012

Paradicsomon sült krumplipüré

A FESZ nevű játékra készült. Alapvetően a hercegnő burgonyából indultam ki, így, hogy paradicsomot tettem alájuk, szerintem még finomabbak lettek.
Én a krumplipürét simán nem is szeretem annyira, viszont sülve annál inkább.:)


Hozzávalók
  • 50 dkg burgonya
  • 50 dkg paradicsom
  • 5 dkg vaj
  • 2 tojássárgája
  • 1 kk só
  • 0,5 kk őrölt szerecsendió

Elkészítés
  1. A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, és bő vízben puhára főzzük.
  2. Leszűrjük és hozzákeverjük a vajat. Villával áttörjük.
  3. Hűlni hagyjuk. Amikor langyos, hozzádolgozzuk a tojás sárgákat. Sóval és szerecsendióval ízesítjük.
  4. A paradicsomot karikákra vágjuk, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk.
  5. A krumplipürét nyomózsákba tesszük, és kis kupacokat nyomunk a paradicsomkarikákra.
  6. Előmelegített sütőben, 200 fokon 15-20 perc alatt megsütjük.