2014. január 27., hétfő

Sós túrós kocka

A 14. Blogkóstoló fordulójának stafétája Konyhalál Linyahnál van. Nekem Okkit sorsolta, a Kipróbált és bevált receptek blog szerzője. Mivel mostanában kb. heti ötször készítek valamit a cukrász tétel listámról, inkább valami sósat kerestem nála. Vacilláltam a corn dog muffin és a sós túrós kocka között, végül a másodikat választottam. Finom lett.
Egy icipicit változtattam rajta - nem kentem meg tojássárgájával a kockákat, mert már így is tele van a mélyhűtő tojásfehérjék tömkelegével. :D Így kevésbé lett szép a teteje, de az íz volt a lényeg.:) És lenmag helyett kömény és szezámmaggal szórtam meg (gyanítom, bármilyen maggal vagy sajttal finom lehet).


Hozzávalók
  • 50 dkg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 20 dkg tehéntúró
  • 2 tojás
  • 2 tk só
  • 1 tk sütőpor

Elkészítés
  1. A sütőporral és a sóval összekeverjük a lisztet. Elmorzsoljuk a vajjal.
  2. Hozzáadjuk a túrót, a tojásokat, és összegyúrjuk.
  3. Lisztezett felületen fél centi vastagra nyújtjuk, és kb. 3x3 cm-es kockákra vágjuk.
  4. Megkenjük tojássárgájával, és leszórjuk köménymaggal.
  5. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 15 perc alatt megsütjük.

2014. január 24., péntek

Piskóta

Megosztom veletek, én hogy készítem a piskótát.:) Nem kell hozzá semmi víz, olaj, sütőpor, akármi, tojáson, cukron, liszten kívül, és mégis tökéletes lesz. Az arányokat egyszerű megjegyezni: 1 tojás - 2 cukor - 2,5 liszt (valahol 2 liszt). Remélem, valakinek hasznos lesz a poszt.:)

Hozzávalók (a képen látható 14 centi átmérőjű tortakarikához)
  • 3 tojás
  • 6 dkg cukor
  • 7,5 dkg liszt (ha kakaós piskótát csinálunk, akkor a liszt 10%-át kakaóporral helyettesítjük)

Elkészítés
  1. A tojásokat szétválasztjuk.
  2. A tojások fehérjét kemény habbá verjük a cukorral (én géppel szoktam, ha kézzel verjük, akkor a cukrot csak akkor adjuk hozzá, amikor már félig felvertük a habot).
  3. Óvatosan belekeverjük a tojások sárgáját (lehet habverővel vagy fakanállal keverni, én kézzel szoktam).
  4. Hozzákeverjük a lisztet is. Készen van a tésztánk.
  5. Ahhoz, hogy ne legyen púpos, így kell kikenni a tortakarikát:
Sütőpapírra tesszük a tortakarikát. Kell még egy habkártya is.

Beletesszük a piskóta tésztát.
A habkártyával elsimítjuk a felületét.


Előmelegített sütőben, 180 fokon sütjük. Időt nem tudok mondani, tűpróbát kell tartani (beleszúrunk egy pálcikát, és ha nincs rajta semmi, akkor kész, megsült a tészta.

Így néz ki a piskóta, ha kijött a sütőből.

Megfordítjuk a piskótát, míg kihűl.

Így egy sima tetejű piskótát kapunk.

Kivágjuk a karikából, óvatosan. A kést a karikához feszítjük, hogy ne sérüljön meg a piskóta-

Készen van a piskóta. Négyfelé szoktam vágni, és töltöm krémmel.


2014. január 23., csütörtök

Sakk szelet

Már régóta szerettem volna elkészíteni ezt a sütit, azt hittem nehéz, de igazából nem annyira, és nagyon mutatós.:) A receptet Andi konyhájában találtam.
Mondjuk szöveg alapján nem sikerült teljesen felfognom az elkészítés menetét, úgyhogy ez a link segített a probléma megoldásán.

 
Hozzávalók
  • baracklekvár
  • étcsokoládé

A sárga tésztához:
  • 16 dkg vaj 
  • 16 dkg cukor 
  • 1 cs vaníliás cukor 
  • 3 tojás 
  • 12 dkg liszt 
  • késhegynyi sütőpor

A barna tésztához:
  • 16 dkg vaj
  • 16 dkg cukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 3 tojás 
  • 10 dkg liszt
  • 2 dkg kakaópor
  • késhegynyi sütőpor 

Elkészítés
  1. A tojások sárgáját a vajjal, a cukrokkal, és a tojások sárgájával habosra keverjük. 
  2. A sütőporos lisztet hozzáadjuk, simára keverjük. 
  3. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, belekeverjük a masszába, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk. Előmelegített sütőben, 180 fokon 25-30 perc alatt megsütjük. 
  4. A barna tésztát ugyanígy készítjük el. 
  5. Ha kihűlt, az egyik lapot megkenjük lekvárral, rátesszük a másik lapot. Azt kettévágjuk, megint megkenjük az egyiket, és rátesszük a másik dupla lapot. 
  6. Így egy négyrétegű lapot kapunk, amit felszeletelünk, ugyanolyan vastag szeletekre, mint egy rétegnek a vastagsága. 
  7. 4-4 szeletet egymásra ragasztunk lekvárral, úgy forgatva, hogy a sárga fölé mindig barna kerüljön.
  8. Néhány órára hűtőbe tesszük, majd bevonjuk étcsokoládéval.

2014. január 18., szombat

Orosz krémtorta

Az a helyzet, hogy azt hittem, hogy ezt a tortát nem szeretem, ugyanis a mazsoláért nem vagyok oda. Viszont a krémje isteni, úgyhogy ha túllépek a mazsola problémán tuti jó lesz. Így is nagyszerű, csak ki kell szednem belőle a mazsolákat.:D Egyébként máshol többféle cukrozott gyümölcsöt tesznek bele, de ez volt most itthon, úgyhogy ilyen lett.



Hozzávalók

Piskóta:
  • 5 tojás
  • 10 dkg cukor
  • 10 dkg liszt

Krém:
  • 3 dl tej
  • 2 tojássárgája
  • 10 dkg cukor
  • 4 dkg pudingpor
  • 40 dkg tejszínhab
  • mazsola
  • cukrozott gyümölcsök
  • rum

Elkészítés
  1. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgájához adjuk a kétharmad cukrot, habosra keverjük.
  2. A tojásfehérjét háromnegyedik felverjük habnak, hozzáadjuk a maradék egyharmad cukrot, kemény habbá verjük.
  3. Kevés tojáshabot beleteszünk a sárgájás masszába, a maradék tojáshabot óvatosan beleforgatjuk, hozzáadjuk az átszitált lisztet, fakanállal elkeverjük óvatosan.
  4. Papírozott sütőlemezen, 180-190 fokon, enyhén gőzős/gőzmentes sütőben 3 lapot sütünk (a képen én négyet sütöttem). Leszórjuk liszttel, megfordítjuk.
  5. A krémhez kevés tejjel csomómentesre keverjük a pudingport, a cukrot, a tojássárgájákat. A maradék tejet felforraljuk, majd hozzáadjuk az előző keveréket, és besűrítjük. Ha kihűlt, összekeverjük a kemény habbá vert tejszínhabbal és ízlés szerinti mazsolával, rummal, gyümölcsökkel.
  6. Oldalát pörkölt, szeletelt mandulába panírozzuk. A tetejére 16 krémrózsát nyomunk, a krémrózsákra cukrozott gyümölcsöt teszünk.

2014. január 16., csütörtök

Pozsonyi diós kifli

Azt hittem, hogy nem szeretem a pozsonyi kiflit, de ez mégis ízlett.:) Mondjuk nem lett tökéletes, de azért kezdetnek nem annyira rossz. A begjlinek a tésztája is így készül.


Hozzávalók

A tésztához:
  • 25 dkg liszt 
  • 10 dkg vaj 
  • 1 db tojássárgája 
  • 1 dl tej 
  • 1 dkg élesztő 
  • 0,5 dkg só 
  • vaníliás cukor 
  • citromhéjreszelék 
  • 3 dkg porcukor

A töltelékhez:
  • 18 dkg darált dió 
  • 12 dkg cukor 
  • 0,5 dl víz 
  • fahéj 
  • citromhéjreszelék 
  • mazsola

Elkészítés

Töltelék:
  1. A cukrot a vízzel szálpróbáig főzzük (Szálpróba: addig főzzük a cukorszirupot, míg két ujjunk közé véve szálat tudunk húzni belőle). Leforrázzuk vele a diót, ízlés szerint teszünk bele fahéjat, citromhéjat, mazsolát. 
  2. Ha kihűlt, 2,5 dkg-os darabokra mérjük, és szivar alakúra formázzuk őket.
Tészta:
  1. A lisztben a vajatt elmorzsoljuk, elkeverjük benne a sót. 
  2. Kevés langyos tejben feloldjuk az élesztőt. 
  3. A liszthez hozzákeverjük az ízesítőt, a porcukrot, a tojássárgáját, a feloldott élesztőt, a maradék tejet. 4 dkg-os darabokra mérjük. 
  4. A tésztát liszt nélkül, ovális alakúra nyújtjuk, közepére helyezzük a tölteléket, feltekerjük, patkó alakúra formázzuk. 
  5. Tojássárgájával lekenjük, hűtőben szárítjuk. Mikor rászáradt, tojásfehérjével is lekenjük, azt is teljesen rászárítjuk. 
  6. 180-190 fokon sütjük.

2014. január 13., hétfő

Sós vágott teasütemény

A sok édes között kb. ez az egyetlen sós, amit készítünk (meg a körözöttes fánkocska). Ezek a sós ropogtatnivalók nagyon finomak.:) Itthon is szoktam többször készíteni, jó vendégség esetén, meg csipegetni is.



Hozzávalók
  • 1 kg liszt
  • 60 dkg vaj
  • 3 dl tejszín
  • 6 db tojássárgája
  • 4 dkg só

Elkészítés 
  1. A lisztben elmorzsoljuk a vajat.
  2. A tojássárgáját és a sót a tejszínben feloldjuk, majd összegyúrjuk a margarinos liszttel. 
  3. 2 cm vastagra, téglalap alakúra nyújtjuk, felületét recés nyújtófával mintázzuk, tojássárgájával lekenjük, dermesztjük. Utána egész tojással, lekenjük, magokkal, sajttal leszórjuk, majd feldaraboljuk. 
  4. Négyféle verziót készítünk: csavart (vékony csíkokat S alakban vagy két oldalról középre feltekerünk), négyzet alakú, rombusz alakú, szaggatott (a leeső darabokat összegyúrjuk, és kis kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk.
  5. 190-200 fokon kb. 15 perc alatt megsütjük.

2014. január 12., vasárnap

Gesztenyetorta

Ez is egy könnyű torta, nem áll sokból, gesztenye meg tejszín körülbelül.:) Gesztenyerajongók, imádni fogjátok!
Én fele adagot csináltam (nagyjából minden tortánál így lesz most).


Hozzávalók

Piskóta:
  • 5 tojás 
  • 10 dkg cukor 
  • 9 dkg liszt 
  • 1 dkg kakaópor

Krém:
  • 25 dkg gesztenye
  •  kevés porcukor
  • kevés rum
  • 30 dkg tejszín

Elkészítés
  1. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgájához adjuk a kétharmad cukrot, habosra keverjük.
  2. A tojásfehérjét háromnegyedik felverjük habnak, hozzáadjuk a maradék egyharmad cukrot, kemény habbá verjük.
  3. Kevés tojáshabot beleteszünk a sárgájás masszába, a maradék tojáshabot óvatosan beleforgatjuk, hozzáadjuk az átszitált lisztet, a kakaóport, fakanállal elkeverjük óvatosan.
  4. Papírozott sütőlemezen, 180-190 fokon, enyhén gőzős/gőzmentes sütőben 3 lapot sütünk. Leszórjuk liszttel, megfordítjuk.
  5. A gesztenyét összekeverjük ízlés szerinti porcukorral és rummal, majd kemény habbá vert tejszínhabbal lazítjuk.
  6. A tortát betöltjük a gesztenyés krémmel.
  7. A torta oldalát tortadarába panírozzuk. A tetejére 16 krémrózsát nyomunk, minden krémrózsára egy étcsokoládéval áthúzott gesztenyegolyót teszünk.

2014. január 11., szombat

Túrótorta

Ez egy nagyon finom torta. Én kifejezetten szeretem a túrót, úgyhogy ez az egyik kedvencem a cukrászos receptek közül.:) Mondjuk könnyű is, hátha ezt a tételt húzom majd.:D
Egyébként kezdem megszeretni ezeket a mini tortákat, olyan kis aranyosak.:)



Hozzávalók

Piskóta:
  • 6 tojás
  • 12 dkg cukor
  • 12 dkg liszt

Krém:
  • 50 dkg túró
  • 10 dkg porcukor
  • vaníliás cukor
  • citromhéjreszelék
  • 40 dkg tejszínhab

Elkészítés
  1. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgájához adjuk a kétharmad cukrot, habosra keverjük.
  2. A tojásfehérjét háromnegyedik felverjük habnak, hozzáadjuk a maradék egyharmad cukrot, kemény habbá verjük.
  3. Kevés tojáshabot beleteszünk a sárgájás masszába, a maradék tojáshabot óvatosan beleforgatjuk, hozzáadjuk az átszitált lisztet, fakanállal elkeverjük óvatosan.
  4. Papírozott sütőlemezen, 180-190 fokon, enyhén gőzős/gőzmentes sütőben 3 lapot sütünk. Leszórjuk liszttel, megfordítjuk.
  5. A krémhez a túrót, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a citromhéjat összekeverjük, kemény habbá vert tejszínhabbal lazítjuk.
  6. A tortát betöltjük a krémmel.
  7. Oldalát pörkölt, szeletelt mandulába panírozzuk. A tetejére 16 krémrózsát nyomunk, a krémrózsákra zselézett gyümölcsöt teszünk.

2014. január 10., péntek

Indiáner fánk

Nagyon rég jelentkeztem, ne haragudjatok, tudom kicsit gyakrabban kéne írnom. Lemaradtam a karácsonyi meg az újévi köszöntésekkel is, de remélem, hogy mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek!:)
Nekem fárasztó volt, és izgalmas.:D A cukrászdában, ahol a gyakorlati óráimat töltöm, 450 körüli bejglit rendeltek, és ebből körülbelül 300 készítésében én is részt vettem. Plusz ide-oda mentünk, rokonokhoz, szülinapokat ünnepeltünk a barátnőimmel, úgyhogy sok minden történt mostanában, ezért jelentkeztem régen.
Nem ígérem, hogy a következő hónapban mindennap hozok bejegyzést, mert most is tanulnom kéne a vizsgáimra, de azért igyekszem! Egyébként tele van a gépem sütemény fotókkal, csak ki is kéne válogatni őket, receptet írni hozzájuk, feltölteni, ez veszi el a több időt.:)
Na, a gyors beszámoló után következzen egy indiáner fánk.


Hozzávalók
  • 3 tojás
  • 3 dkg cukor
  • 6 dkg liszt
  • lekvár
  • étcsokoládé
  • tejszínhab

Elkészítés
  1. A tojások sárgájába a liszt negyedét péppé keverjük.
  2. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük a cukorral. Óvatosan összekeverjük a tojássárgájás péppel, majd a maradék lisztet is belekeverjük.
  3. Papírozott sütőlemezen simacsöves zsákból 5-6 centi átmérőjű félgömböket sütünk 170-180 fokon.
  4. A papírral érintkező felületét kihörzsöljük, forró baracklekvárral kettőt összeragasztunk. Kívülről is bevonjuk, hagyjuk dermedni, csokoládéban kimártjuk.
  5. Felső egyharmad részét levágjuk, tejszínhabbal megtöltjük, majd a tetejét rárakjuk.