2012. november 26., hétfő

Mézeskalács muffin

A blog írásának az elején úgy gondoltam, hogy nem vagyok az a muffinos típus. Most se mondanám magam annak, de időközben azon kaptam magamat, hogy újra megszerettem a muffint, és egész sokszor készül itthon. Lehet ez a jó alaptésztának is köszönhető, amit azóta sokféleképpen variáltam.
Trollanyu kérése a SAD XI. fordulójára az volt, hogy a közeledő karácsonyra való tekintettel öltöztessük ünnepi ruhába kedvenceinket. Nekem a brownie a legnagyobb kedvencem, de már tavaly kipróbáltam karácsonyi változatban, úgyhogy kiesett. Így elsőnek az ugrott be, hogy megint a bevált muffin tésztán kéne változtatni egy kicsit. Így születtek meg ezek a mézeskalács muffinok, cukor helyett mézzel, csoki helyett karácsonyízű fűszerekkel. És a muffinok ráadásként még karácsonyi kapszlikba is bújtak.:)


Hozzávalók
  • 100 g olvasztott vaj
  • 200 g méz
  • 2 tojás
  • 150 g natúr joghurt
  • 5 ek tej
  • 280 g liszt
  • 4 tk sütőpor
  • 1 tk őrölt fahéj
  • 1 tk őrölt gyömbér
  • 1 tk őrölt szegfűszeg
  • 50 g darált dió

Elkészítés
  1. A hozzávalókat csomómentesre keverjük.
  2. A tésztát (12 db) muffinformába öntjük.
  3. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük.

11 megjegyzés:

  1. Jó kis karácsonyi muffint készítettél. Biztos finom karácsonyi illat volt mikor sütötted ezektől a fűszerektől. Nem vagyok én sem egy muffin imádó, de azért jó pár receptem van,finomak tudnak lenni!

    VálaszTörlés
  2. Igazán "Flórásak" lettek a muffinjaid, mind külsőre, mind pedig az összetételt illetően. Azért megyek és megnézem a karácsonyi browniedat is! :))

    VálaszTörlés
  3. Jó kis karácsonyi hangulatot idéztél. Szinte érzem a fűszer illatát.:))

    VálaszTörlés
  4. De szépek:) Én pedig tudod muffin - rajongó vagyok, és már a baráti körömet is megfertőztem:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon klasszak lettek! Biztosan finom lehet, imádom a mézeskalácsot és az összes fűszert, ami kell bele.

    VálaszTörlés
  6. Jajj de kis csinosak,és biztos nagyon finomak is, szinte érzem az illatukat is!:)

    VálaszTörlés
  7. Én bizony az a muffinos típus vagyok és naagyon megtetszett ez a mézeskalács változat! Nyami. Úgyis csak elszáradtak tavaly a mézeskalácsok:)) A muffin tuti nem marad meg!

    VálaszTörlés
  8. Szépek! Jó ötlet, én sem vagyok (még) muffinos :) , ez tetszik!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szeretjük a muffint sósan is, édesen is, és egyszer kipróbálom a recepted alapján mézesen is!

    VálaszTörlés
  10. Naccerű! Vitten is az ötletet! Köszi:)

    VálaszTörlés
  11. Éva, tényleg karácsony illat volt, egyébként ezért is nagyon szeretek fűszeres sütiket sütni!:)

    Teller-cake, remélem a brownie is tetszeni fog, itt volt a reklám helye.:D

    Tücsi, örülök, hogy neked is átment a karácsonyi hangulat!:)

    Kati, neked mindenképp érdemes lenne megkóstolni!:)

    Hani, köszi! Ezek a fűszerek nekem is nagy kedvenceim.:)

    Szofi, azt kívánom bárcsak érezném még én is, de már elfogytak.:/ Na, de ha erősen koncentrálok, talán sikerül felidézni.:D

    Emi, próbáld ki, szerintem tuti hamar elfogyna!

    Wanna, köszönöm! Itt az idő akkor, hogy megszeresd a muffint.:)

    Marisz, én sósan még nem próbáltam, de már nagyon közelít az idő, hogy süssek egy sósat.:)

    Gionetta, nincs mit!:)

    VálaszTörlés