2012. november 20., kedd

Lasagne

Amikor kicsi voltam, csak annyit tudtam a lasagne-ról, hogy Garfield nagyon szereti. Valahogy azt a következtetést vontam le, hogy ez egy halfajta (biztos a lazac miatt meg mert logikus, hogy a macskák szeretik a halat), ami így utólag visszagondolva elég vicces, de hát régen volt, és nem értettem még az ételekhez semennyit.:)
Aztán itthon is sokszor készült lasagne, úgyhogy hamar rájöttem, hogy nem hal, és nagyon finom. Ez a mi lasagne receptünk.
20x30 centis tepsiben készült.


Hozzávalók
  • 1 nagy vöröshagyma
  • 1 ek olaj
  • 50 dkg darált hús (pulyka)
  • bors
  • 40 dkg paradicsommártás
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 tk bazsalikom
  • 1 tk oregánó
  • 1 tk rozmaring
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg liszt
  • 25 dkg lasagne tészta
  • kb. 5 dl tej
  • 10 dkg trappista sajt
  • 5 dkg parmezán sajt

Elkészítés
  1. A hagymát apróra vágjuk és olajon megpirítjuk. Beleszórjuk a darált húst, sózzuk, borsozzuk, majd addig főzzük, amíg kezd megpirulni.
  2. Beleöntjük a paradicsomot, majd bazsalikommal, oregánóval, rozmaringgal fűszerezzük, majd összeforraljuk.
  3. A fokhagymát kisebb darabokra vágjuk, és a szószhoz tesszük.
  4. A besamelhez a vajat felolvasztjuk, lassú tűzön, kevergetés közben hozzáadjuk a lisztet és a tejet. Besűrítjük.
  5. A sajtokat lereszeljük, és összekeverjük.
  6. Egy tűzálló tálat kivajazunk, és a következőképpen rétegezzük benne a hozzávalókat: besamel-tészta-hús-sajt-besamel-tészta-hús-sajt-besamel-tészta-hús-sajt-besamel-sajt.
  7. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 25-30 perc alatt megsütjük.

4 megjegyzés:

  1. Mi is nagyon szeretjük, mondjuk ritkán készítek:)Most megint kedvet kaptam hozzá:*)

    VálaszTörlés
  2. Imádom:)
    Írtad, hogy neked sem enged feltölteni a Picassa, én ezt a tanácsot kaptam Mandytől, és be is vált:

    Csinálj még egy gmail-es postafiókot.
    A blogon add hozzá ezt az emailcímet szerkesztőnek (beállítások fülön van, az alap beállítások között).
    Az új fiókodba belépve, fogadd el a felkérést.
    A régi fiókoddal belépve léptesd elő az új címet rendszergazdává.
    Ezentúl az új fiókkal lépj be, azzal blogolj.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon megkívántam ahogy megláttam. Nem olyan régen készítettem először és nagyon ízlett.

    VálaszTörlés
  4. Erika, nem csodálom, hogy kedvet kaptál hozzá, mert nagyon finom!:)

    Kati, köszi az ötletet, nálad olvastam a kommenteket, már én is megcsináltam, csak sajnos nekem is így két profilról kell belépni (mert ezen a profilon vannak a rendszeresen olvasott blogok).

    Éva, én is ennék most belőle!:)

    VálaszTörlés