2011. május 9., hétfő

Hagymás leveles

Az a jó a leveles tésztában, hogy kb. mindent lehet beletenni, amihez az embernek kedve támad: sósat is, édeset is. (Azt hiszem, egyszer majd eljutok odáig is, hogy házi leveles tésztát készítsek.)
Idő hiányában a leveles tésztás receptek igen jól jönnek. Ez is egy ilyen kaja: hamar kész van, és finom.
A receptre megint csak a NoSaltyn, egész pontosan itt akadtam rá.


Hozzávalók
  • 1 cs leveles tészta
  • 375 g tejföl
  • 1 fej lilahagyma
  • 10 dkg sonka

Elkészítés
  1. A lilahagymát és a sonkát felkockázzuk, és összekeverjük a tejföllel és a sóval.
  2. A tésztát vékonyra nyújtjuk, és négyzetekre vágjuk. Mindegyik közepére teszünk a tejfölös keverékből. A négy oldalát felhajtjuk.
  3. Előmelegített sütőben, 180 fokon 10 percig sütjük.

2011. május 8., vasárnap

Csokidarabos muffin

túrós muffin kapcsán már említettem, hogy nem vagyok valami nagy muffin-sütögető. Ennek ellenére nagyon finom volt ez a muffin (igaz, csak egyet tudtam megkóstolni belőle).
A suliban nemrég volt a ballagás, és az egy évvel fiatalabb osztályoknak kellett a ballagók termét feldíszíteni, meg gondoskodni egy kis kajáról. Szóval az osztályfőnökök mondták, hogy süssünk muffint. Természetesen szívesen jelentkeztem a feladatra, és ezt a muffint  néztem ki (megint a Csokoládéból).
Utána nekünk kellett leszedni a termet, láttam, hogy a muffinok elfogytak, úgyhogy gondolom, nemcsak szerintem voltak finomak. :)



Hozzávalók
  • 100 g olvasztott vaj
  • 225 g cukor
  • 2 tojás
  • 150 g natúr joghurt
  • 5 ek tej
  • 275 g liszt
  • 4 tk sütőpor
  • 150 g csokicsepp vagy apróra vágott étcsokoládé

Elkészítés
  1. A cukrot és a vajat habosra keverjük.
  2. Hozzáadjuk a tojást, a joghurtot, a tejet, a lisztet, a sütőport, és sima tésztát keverünk belőle.
  3. Belekeverjük a csokidarabokat, majd a tésztát muffinformákba öntjük.
  4. Előmelegített sütőben, 190 fokon kb. 15-20 perc alatt megsütjük.

2011. május 7., szombat

Gofri

Ez a nálunk bevált gofri recept. Több szempontból is tök jó: egyszerű, gyors, az alapanyagok mindig megtalálhatóak itthon, és még nagyon finom is! :)
Nekem a gofrikkal csak néha annyi problémám szokott lenni, hogy a legelső darab beleragad a sütőbe. Hogy ezt elkerüljük, érdemes egy kicsit olajjal kikenni a sütőt az első adag előtt.
A gofrit lehet simán vagy ízlés szerinti feltéttel enni (szerintem Nutellával vagy lekvárral a legjobb).
Ebből az adagból kb. 10-12 darab jön ki.
Frissen, a készítés napján a legfinomabb.
Tipp: kipróbáltam úgy, hogy tettem bele 3 evőkanál mogyoróvajat. Finom lett, nem túl intenzíven, de azért érezhető benne az íze.



Hozzávalók
  • 25 dkg liszt
  • ¼ tk só 
  • 2 tk sütőpor
  • 3,75 dl tej 
  • 3 tojás 
  • 8 ek olaj
  • 3 tk porcukor

Elkészítés
  1. A lisztet a sóval, a sütőporral és a tejjel csomómentesre keverjük.
  2. A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját, az olajat, és a porcukrot belekeverjük a tésztába.
  3. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan hozzákeverjük a masszához.
  4. Gofrisütőben kb. 4 perc alatt megsütjük a gofrikat.

2011. május 6., péntek

Juhtúrós-kolbászos melegszendvics

Gyorsan összedobható szendvics, és nagyon finom (és ezt én mondom, pedig én nem vagyok egy nagy kolbászevő). Szóval érdemes elkészíteni. Lehet reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora... Szerintem minden kategóriába belefér.




Hozzávalók
  • 7 dkg kolbász
  • 15 dkg juhtúró
  • 6 szelet kenyér 
  • 1 tojás

Elkészítés
  1. A kolbászt apróra vágjuk és elkeverjük a tojással, és a juhtúróval.
  2. A kenyerekre kenjük a masszát.
  3. Előmelegített sütőben, 200 fokon 8-10 percig sütjük.

2011. május 4., szerda

Kínai mogyorós csirke

Egyik barátnőmnél, Francinál ettem még régebben ilyen csirkét. A receptjét mindig elfelejtettem elkérni, de aztán megtaláltam itthon. Ez egy Stahl recept, némileg átalakítva. Nagyon finom, aki szereti a csirkét, vagy él-hal a húsételekért, az mindenképpen próbálja ki!
Szójaszószt és rizsecetet pl. az Ázsia Bt.-ben lehet venni (ide konkrét cél nélkül is érdemes elmenni, mert különleges kaják vannak, az ember biztosan talál valami érdekeset :D).


Hozzávalók
  • 50 dkg csirkemellfilé
  • 1 tojásfehérje
  • 1 csomag újhagyma
  • 10 dkg pirított, sós mogyoró
  • 3 ek olaj
  • 1 kk barna cukor
  • 2 ek szójaszósz
  • 1 ek rizsecet
  • 3 ek étkezési keményítő
  • 1 kk őrölt gyömbér
  • 3 dl víz

Elkészítés
  1. A csirkemellfilét 3x1 cm-es csíkokra vágjuk, megsózzuk, és megforgatjuk egy evőkanál étkezési keményítőben. A tojásfehérjét villával enyhén habosra verjük, és hozzáadjuk a csirkéhez. A húst 10 percre félretesszük.
  2. Felkarikázzuk az újhagyma fehér szárát, a mogyorót durvára őröljük.
  3. Elkészítjük a mártást: a szójaszószt, a rizsecetet, két evőkanál étkezési keményítőt, a gyömbért és a vizet simára keverjük.
  4. Egy serpenyőbe beleöntünk egy evőkanál olajat, és átpirítjuk rajta a mogyorót, majd kiszedjük.
  5. A serpenyőbe beleöntünk még két evőkanál olajat, felhevítjük, rátesszük a csirkét, megszórjuk a barna cukorral, és kb. 10 perc alatt megsütjük.
  6. A megsült csirkéhez hozzáöntjük a mártást, a mogyorót és az újhagymát.
  7. 5-6 perc alatt, kevergetve, amíg a mártás besűrűsödik, összepirítjuk az ételt.

2011. május 3., kedd

Sokgyümölcsös müzliszelet

Tegnap mentünk egy kétnapos osztálykirándulásra, a Mátrába. Teljesen el voltunk zárva a civilizációtól (értsd: pottyantós vécé, áram este héttől éjfélig, nuku kaja). A szállás majdnem a hegy tetején volt. Három és fél órán keresztül, 10-12 kilométert gyalogoltunk hegynek felfelé, 15 kg-os turistahátizsákkal a hátunkon. A kirándulás a társaság szempontjából jó volt, a túra viszont elég fárasztó...
Na, mindegy, a lényeg, hogy szóltak, hogy vigyünk kaját, mert nem nagyon lesz. Úgyhogy pakoltam egy rakat csokit, szendvicseket, és sütöttem kekszet, meg ezt a müzliszeletet, amit itt találtam. Finom lett, hasonlít a boltira, és tutira egészséges (még cukor sincs benne!).



Hozzávalók
  • 12 dkg zabpehely
  • 20 dkg aszalt gyümölcs (nálam eper, meggy, barack, szilva)
  • 4 ek méz
  • 70 ml frissen facsart almalé
  • 3 dkg mandula vagy dió
  • 3 dkg törökmogyoró
  • 3 dkg szezámmag
  • fél citrom leve

Elkészítés
  1. A zabpelyhet száraz serpenyőben világos színűre pirítjuk.
  2. A diót és a mogyorót durvára őröljük.
  3. A diót, a mogyorót, és a szezámmagot külön-külön 2-2 percig szintén száraz serpenyőben megpirítjuk.
  4. Az zabpelyhet és a magvakat egy tálba öntjük.
  5. Az aszalt gyümölcsöket apró darabokra vagdossuk. Hozzáadjuk az előző keverékhez.
  6. A keverékbe beleöntjük a citromlevet, az almalevet, és a mézet.
  7. Jól összedolgozzuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk. Alaposan lenyomkodjuk, hogy ne maradjon benne sehol levegő. Akkor jó, ha kb. 1,5 cm magas.
  8. Előmelegített sütőben, 170 fokon kb. 30 percig sütjük.
  9. Megvárjuk, amíg teljesen kihűl, majd felszeleteljük.

2011. május 1., vasárnap

Epermisu

Szeretettel köszöntök minden kedves édesanyát anyák napja alkalmából!
A saját anyukámnak epermisut csináltam, mert tudtam, hogy nagyon szereti az epret, és ezt a desszertet pedig még jobban. Nagyon örült neki. :)
Még tavaly, Dacota adta az ötletet, hogy elkészítsem, egyébként Stahl Juditos édesség. A könyvben ezt írja róla:
"Álszerénység nélkül mondhatom, hogy a puha babapiskótából és a fehér csokoládés krémből egymásra épülő rétegekkel - köztük megannyi megbújó, friss eperdarabkával - eddig még mindig és mindenhol sikert arattam, bármikor is ezt készítettem."
És milyen igaza van! Isteni finom, könnyű édesség. Egy kicsit változtattam a recepten, de egyébként majdnem ugyanaz.
Én most szív alakú tortaformában készítettem el, egyébként legutóbb egy kb. 35x22 cm-es tepsiben csináltam meg. Lehet szeletelni, vagy kis tálkákba tenni, és úgy kanalazni.



Hozzávalók

A sziruphoz:
    • 3 dl víz
    • 10 dkg cukor
    • 2 citrom reszelt héja

    A krémhez:
      • 25 dkg mascarpone
      • 1,5 dl habtejszín
      • 50 dkg eper
      • 20 dkg fehér csoki

      Továbbá:
      • 40 db babapiskóta
      • 30 dkg eper

      Elkészítés
        1. Először elkészítjük a szirupot: a vizet egy kisebb lábasban a gázra tesszük, beleöntjük a cukrot, és addig melegítjük, amíg a cukor el nem olvad. Akkor levesszük a tűzről, és belereszeljük a citromhéjat.
        2. A citromhéjat leszűrjük. A szirupban megáztatjuk a babapiskóta felét, amit egy tepsibe sorakoztatunk.
        3. A krémhez az epret megmossuk, kicsumázzuk, és botmixerrel pürésítjük.
        4. Hozzákeverjük a mascarponét és a kemény habbá vert tejszínt.
        5. A fehér csokit vízgőz felett megolvasztjuk, és azt is hozzáöntjük a krémhez. Ha kell, habverővel dolgozunk rajta egy kicsit, hogy a krém elég homogén és kenhető legyen.
        6. A maradék epret apróra vágjuk és óvatosan hozzáforgatjuk.
        7. A krém felét rákenjük a piskótára,  majd egy második sor szirupfürdőn átesett piskótával befedjük.
        8. A tetejére szintén krémet kenünk.
        9. 1 éjszakára hűtőbe tesszük.