2013. február 5., kedd

Brownie, brownie, brownie...

Hogy honnan ered a brownie? Három „legenda” is kötődik hozzá. Az első történet szerint egy bostoni cukrász véletlenül olvasztott csokit adott egy keksz tésztájához. Egy másik sztori úgy tartja, hogy egy háziasszony kifelejtette a sütőport a sütije tésztájából, de nem dobta ki, hanem kockákra szeletelve tálalta. A harmadik legenda szerint egy szakács tortát akart sütni, de nem volt hozzá elegendő liszt. Az biztos, hogy mindhárom történet azt összegzi, hogy a brownie fő összetevője a csokoládé.  Mert a brownie ilyen: nagyon csokis, nagyon tömény, nagyon finom…

Azt kértem tőletek, hogy a blogszülinapomra süssetek nekem brownie-t. Összesen harmincegyet sütöttetek, és mindig, amikor egy kép megérkezett, nagyon sajnáltam, hogy virtuálisan nem lehet kóstolni.:) Jobbnál jobb recepteket kaptam, úgyhogy egy darabig biztos nem fogok kifogyni az ötletekből, hogy milyen, eddig nem próbált brownie-val kísérletezzek. Sokan készítettétek el a hagyományos brownie receptet, de éppen annyian kísérleteztetek, és ismertettetek meg velünk új ízeket. Köszönöm szépen a sok ötletet, akkor nem is szaporítom tovább a szót, hanem jöjjön az összefoglaló!


Enikő egy új oldalát mutatta meg a brownie-nak: lehet egészségesen, diétásabban is készíteni! Ez pedig ugyebár nem árt, ha gyakran készíti az ember.:)

Hozzávalók: 200 g étcsokoládé (diabetikus vagy cukor nélküli), 100 g Rama (light), 100 g eritritol vagy xilit, 1 ek folyékony édesítőszer, 4 tojás, 3 csapott ek liszt (lehet szénhidrátszegény), 5 dkg durvára aprított mogyoró, 1 mk sütőpor
Elkészítés: A hozzávalókat összekeverjük (az étcsokoládét és a Ramat olvasztva), majd megsütjük.


Amitől egy szezámmagos csokitorta receptet kaptam, ami nagyon hasonlít a brownie-hoz. Ehhez hasonló receptet korábban én is próbáltam, úgyhogy tudom tanúsítani, milyen finom. Ami még megfejelte az összhatást joghurtos narancskrémmel is.


Márti most készített először brownie-t, méghozzá diósat. Vendégeken tesztelte, és mindenkinek ízlett, amin nem csodálkozom! Bevallom, én diót eddig nem tettem a sima brownie-hoz, úgyhogy azt hiszem, itt az ideje így is kipróbálnom.


Mariann egy másik kedvencemmel, az Oreo keksszel kombinálta. Mariann ezt írta a levélben: "A kekszek a roppanóságát adják a sütinek, ami ellensúlyozza a lágy brownie tésztát. A brownie szerintem akkor a legjobb, amikor még folyós a közepe, de persze nem sületlen." Teljes mértékben egyetértek vele, ez valóban így van! :) És langyosan a legfinomabb, egy pohár hideg tejjel.

Hozzávalók: 165 g vaj, 1 tk kávépor vagy korty eszpresszó kávé (a kávé csakis a süti csokis ízét hivatott kiemelni, egyáltalán nem érződik a brownie ízén), 200 g Hershey's csokipasztilla, 50 g Hershey's táblás csoki, 5 egész tojás, 145 g barnacukor, 3 ek liszt, 1 ek jó minőségű kakaópor, egy csipet só, 16 db Oreo keksz
Elkészítés: Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, sütőpapírral kibélelünk egy 20x20 cm-es sütőformát. Összekeverjük egy tálban a lisztet, a kakaóport, a sót, és az összetört Oreo kekszek egyharmad részét. Félretesszük. Egy kisebb edényben felolvasztjuk a vajat, majd belekeverjük a csokipasztillákat. Ezután belekeverjük a kávéport is. Egy közepes nagyságú tálban addig verjük a tojásokat kéz mixerrel, amíg a térfogatuk kb. háromszorosa nem lesz. A barnacukor felét belekeverjük a tojásos masszába, ügyelve arra, hogy ne sok levegőt vegyünk el a felvert tojásoktól. Keverjük el jól a cukrot, majd jöhet a cukor másik fele is. Ezután a csokis-vajas keveréket csurgatjuk bele a masszába, ezt is jól elkeverjük benne. Jöhet a száraz keverék, 2-3 adagban. Ismét, próbáljunk minél kevesebb levegőt "veszíteni". Öntsük a masszát az előkészített tepsibe, és morzsoljuk rá a maradék Oreo kekszeket, kisebb vagy nagyobb darabokban, kinek, hogy tetszik. Aki szeretne tovább fokozni az élvezeteket, tehet rá pár kocka csokit is. Nem ront rajta. :) Süssük a brownie-t kb. 20-25 percig, légkeveréses sütőben. Az eredeti recept itt 30-35 percet írt. (Sütőtől függ a sütési idő!) Hagyjuk hűlni.


A vége felé érkezett még egy triplacsokis brownie, szintén Marianntól. Az USA (mert Mariann ott lakik) legnagyobb sporteseményét, a Superbowl-t ünnepelték. Ilyenkor összegyűlnek az emberek, és együtt nézik a focimeccset, közben pedig egy csomó finomságot esznek. Mariann ezt a finomságot készítette el, és a férje első reakciója az volt, hogy ez élete legfinomabb brownie-ja.:) (A tükrös fotó pedig különösen tetszik!)


Zsuzsa gránátalmás brownie-t sütött. Tejcsokoládét használt, hogy ne nyomja el a gránátalma ízét az étcsokoládé, és így a kesernyés, gyümölcsös íz finoman átjárta a puha csokoládés réteget. A családnak nagyon tetszett ez a változat (is), mert itthon mindenki odavan a gránátalmáért.


Marisz is most készített először brownie-t, eddig a belső, folyós állaga riasztotta el tőle. Azonban kellemes meglepetésként érte a harmonikus, csokis, mennyei íz, és egy új kedvenc sütit eredményezett.


Gerditől egy duplacsokis brownie-t kaptam, egy vicces történettel fűszerezve. A gyerekek segítettek a készítésben, először majdnem egy olyan receptre esett a választás, amihez 4 tojás, 2 dkg keményítő, és 6 dkg kakaó kellett. Végül Gerdi fia is belenyugodott, hogy az anyukája keressen receptet.:)


Konyhavirtuóz egyszer egy cukrászdában kóstolt brownie-t, de az tömör, száraz, és morzsálódós volt. Most viszont egy diós brownie készült nála, ami jobban ízlett neki, mint a cukrászdai. Kép alapján azt mondanám, hogy tökéletes lett, így kell kinéznie egy brownie-nak!


Linyah egy gesztenyés-mandulás brownie-val lepett meg. A gesztenye és a mandula páros biztosan isteni finom volt, én mindkettőt nagyon szeretem!


Fanni a blogomon található receptet készítette el, mert a sima brownie-nál nincs jobb! Ahogy az a képen is látszik, csokiöntettel, és fagyival tálalta. Egy este alatt elfogyott, amit nem csodálok.:) Legközelebb én is eszek hozzá fagyit!


Éva  a legcsokisabb brownie-t sütötte meg, méghozzá muffin formájában. Nekem nagyon tetszik, hogy ilyen szépen fel is van díszítve! :)


Gaby egy duplacsokis-meggyes brownie tortával készült. El tudom képzelni, hogy a meggy és a csupacsoki tészta milyen finom ízkombinációt eredményezhetett!


Bernadett egy különleges, tej és tojásmentes brownie-t kreált. Most megmutatta nekünk, hogy ilyen süti-csodát lehet készíteni tojás nélkül is, nem kell senkinek lemondania róla. :)


Bernadett küldött még egy brownie-t az utolsó napon, ezúttal olyat, ami lisztmentes is. Fekete babból készült, biztosan különleges ízt ad neki, még így nem próbáltam, de majd egyszer annak is eljön az ideje. :)


Erika régen azt mondta, hogy soha nem fog brownie-t csinálni, most mégis megtörtént. Soha ne mondd, hogy soha! Erika konyhájában is elkészült egy csokis-diós-kandírozott narancshéjas brownie.


Petra Nigella módra készítette el a sütijét. (Egyébként én is ezt a receptet használom.) Petra ezt írta: "Brownie... A szó már önmagában is simogatja az ember lelkét, hát még kóstoláskor az ízlelőbimbóit." És milyen igaza volt. :) Érdekesség, hogy kifejezetten erre készült sütőben készítette, a brownie pan-ben.


Trollanyu megtalálta a másik gyengémet: a nyers tésztát. Csoki chips kekszes brownie-t készített, amiben a fura az, hogy a tetején lévő kekszes réteget nem kell megsütni, hanem csak rákenni a sütire. Nekem elnyerte a tetszésemet, ti is szeretitek a nyers tésztát? :)


Andrea Stahl Juditot idézte: "Ha egy csokis süteményben több a csoki, mint a liszt, az jól hangzik, ugye?" Hát, igen, szerintem is jól hangzik, az ízéről pedig még nem is mondtam semmit.:) Andrea amerikai brownie kockákat sütött.


Zsuzsa valami túrós sütit szeretett volna készíteni, amiben sok a csoki, de nem túró rudi torta. Így esett a választása erre a capuccino brownie-ra, aminek a tetején krémtúró van. Gyanítom, hogy nagyon finom volt!


Ditti nem a hagyományos étcsokis változatot választotta, hanem a fehér csokisat (amit egyébként én szintén nagyon szeretek) Így született meg ez a szöszi brownie (alias blondie, szőke brownie).


Hani rögtön két brownie-t is sütött. Az egyik sima étcsokoládés, a másik pedig narancsos krémsajttal van kiegészítve, ami szerintem nyerő páros. Mindkettőből elfogadnék egy-egy szeletet (vagy akár többet is)!



Panna egy diós brownie-val örvendeztetett meg, és kívánt bejegyzésében még sok brownie-t, meg oreo kekszes finomságot nekem. A rengeteg brownie-t már úgy érzem meg is kaptam. Persze a jóból sosem elég.:)


Reni a receptem alapján, életében először sütötte meg a brownie-t, és rögtön a kedvencei közé került. Annyit változtatott rajta, hogy nem étcsokival, hanem tejcsokival készítette. És a közelgő Valentin nap alkalmából pedig szív alakban porcukrot szórt rá. :)


Vikvi egy marcipános brownie pitét hozott. A marcipán is a kedvenc alapanyagaim közé tartozik, és nagyon ötletes, eszembe sem jutott eddig, hogy pitében készítsem el a brownie-t! Vikvi egyébként nagy pite rajongó, ez már a 44. pitéje, amit elkészített.


Era egy kesudiós brownie-t küldött. Ráadásul sós kesudiót tett bele, ami igazán extrává teszi, hiszen a brownie tömény csokissága és egy kis sósabb alapanyag nagyon összeillik, habár lehet, hogy elsőre furán hangzik (de hát a mogyoróvajas sütik is mind olyan finomak).


Orsi egy márványozott sajtkrémes brownie-t próbált ki, mert nagy kedvence a sajttorta. A sajttorta és a brownie külön-külön is nagyon finom, akkor milyen ízélmény lehet együttesen? Biztos csodálatos.:)


Betti a hétvégén akadt rá a blogomra, és kapóra jött neki a játék, hiszen épp süthetnéke is volt. Úgyhogy elkészült élete első brownie-ja. A süti még anyukájának is ízlett, aki egyébként nem kedveli annyira a tömény, csokis dolgokat.


Anita is élete első brownie-ját készítette, ő pedig gyömbért tett bele. Az ilyen fűszeres ízek mindig nagyon bejönnek, képzelem mennyire megbolondította a keserű étcsokoládés süteményt!

Hozzávalók: 20 dkg étcsoki, 20 dkg cukor, 15 dkg vaj, 13 dkg liszt, 3 tojás, 1 tk őrölt vagy reszelt gyömbér
Elkészítés: A sütőt 170 fokra előmelegítjük. A csokit a vajjal a vízgőz fölött megolvasztjuk. Közben a tojásokat a cukorral összekeverjük, és a csokoládéhoz adjuk. Kivajazunk, kilisztezünk egy 20x30-as tepsit, beleöntjük a masszát és kb. 20 perc alatt készre sütjük. Porcukorral meghintve tálaljuk!


Ingának nyersen jobban ízlett a brownie tészta (mert így is nagyon finom!), de aztán a sütött verzió is hamar elfogyott. Inga is a Nigellás receptet használta.


A recepteket a beérkezés sorrendjében posztoltam. Nagyon örültem, hogy az elején megszabtam, hogy sorsolok, mert nem tudtam volna kiválasztani egy nyertest, hiszen mindannyian nagyon finomat sütöttetek, és szép képeket kaptam tőletek! Legszívesebben mindenkit megajándékoznék valamivel.:) A sorsolásról most nincsenek képeim, mert a random.org-ot használtam (sajnos nem volt időm cetliket gyártani).
És akkor a nyertesek:

A facebookos ajándék csomag nyertese: Miklósné Gulyás Eszter

És aki a brownie sütésével nyert: Zsuzsa, a Teller-cake blog írója

Kérlek, írjatok nekem a florakonyha@gmail.com-ra, hogy hova postázzam az ajándékotokat.
Még egyszer, köszönöm, hogy velem játszottatok, és ígérem, lesz még ilyen játék, úgyhogy ne búslakodjatok, hogyha most nem nyertetek! :)

10 megjegyzés:

  1. Hű Flóra, nagyokat nyelve gondoltam rá, hogy "na, irány a konyha, brownie-t sütni" aztán a végére értem és nagy öröm ért: "irány e-mailt írni!" :)))

    Csodás összefoglaló és nagy köszönet Fortunának!

    VálaszTörlés
  2. Flóra, köszönjük a játék lehetőségét és ezt a remek összefoglalót!
    Gratulálok a nyerteseknek és további sok finom browniet kívánok mindannyiunknak!

    VálaszTörlés
  3. Hú, jó kis összeállítás brownie-ból. Gratulálok a szerencsésnek!

    VálaszTörlés
  4. Egy sütemény, mégis mennyiféle változat! :) Kár, hogy lecsúsztam a játékról, de a többiek nagyon ügyesek voltak, szuper a felhozatal! :) Gratula a nyerteseknek! :)

    VálaszTörlés
  5. Mire vegigolvalvastam ezt a remek osszefoglalot, kedvet kaptam a brownie suteshez. :) A kerdes az, hogy melyiket csinaljam? Annyi a jo recept... :)

    VálaszTörlés
  6. nagyon sok embert megmozgatott a játék, rengetegen sütöttek Neked :)

    VálaszTörlés
  7. Örülök, hogy ennyien játszottatok, az összefoglalót azért is volt nehéz megírni, mert közben csak sóvárogtam a brownie-k után.:D Jó lett volna egy-egy falat kóstoló.:)

    VálaszTörlés
  8. Ez aztán valóban kedves bejegyzés számodra a jobbnál jobb sütikkel! Köszi a játékot! Gratulálok a nyerteseknek! Ha előtte megadtam volna a postacímedet is nemcsak az emailt akkor küldtem volna szívesen !:-))

    VálaszTörlés
  9. Hű micsoda összefoglaló és mennyi finomság! :) Nem is tudnék választani..

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm!!
    Nagyon örülök nyereményemnek
    Gratulálok ehhez az oldalhoz sokat tanultam belőle én nem vagyok egy konyha tündér.

    VálaszTörlés