2014. február 10., hétfő

Ismerjük meg egymást!

Négyen is meghívtatok erre a játékra, most ennek az invitálásnak szeretnék eleget tenni.:)
Köszönöm, CsigabigeDittiKáosz kapitány, Barbi, hogy meghívtatok!
Továbbadni nem adom tovább, mivel úgy láttam, hogy az összes blogra eljutott a játék. Örülök, hogy ilyen sok bloggerről tudtam meg új dolgokat, ismertem meg őket egy kicsit jobban!
A hét dolog rólam:

1. Cukrász vagyok! Múlt héten voltak a vizsgáim, és sikerült.:)

2. Nagyon sokat teázom. A jelenlegi kedvencem a mentolos-mézes tea. Hogy ne vesszenek kárba a teacsomagolások, díszeket szoktam belőle készíteni.

3. Nem tudom, honnan jött, de imádom Olaszországot, az olasz nyelvet, az olasz kaját, úgy mindent, ami olasz. Szeretnék megtanulni olaszul, és egy Olaszországi körutazást is tervezek, illetve azt is el tudom képzelni, hogy a későbbiekben odaköltözzek.

4. Imádom a cicákat. Kettő is van itthon (Cillancs, és Hancúr). Általában nem közelednek ennyire egymáshoz, mint a képen, de mindkettőjük kinézte magának a helyet, és ugye tudjuk, hogy a macska addig próbálkozik, amíg el nem éri, amit akar.:D

5. A kedvenc édességem (a házi sütiket nem beleszámítva) a Cserpes Trudi. Nincs annál finomabb.:D

6. Amikor kicsi voltam, az egyik kedvenc mesém a Kisvakond volt. Most is, mikor láttam valami kisvakondosat, mindig mondtam, hogy milyen cuki, így végül kaptam a barátnőimtől a szülinapomra egy Kisvakond plüsst.:)) Most a kanapé tetején csücsül.

7. Kedvenc számom a hetes.:)

2 megjegyzés:

  1. Gratula a sikeres vizsgához! :) Jó dolog megtudni rólad is pár apróságot. :)

    VálaszTörlés
  2. Csak most jutottam ide, jó volt olvasni rólad pár sort! :) Gratulálok a vizsgádhoz, sok sikert a szakmádban! :)

    VálaszTörlés