2011. április 5., kedd

Kefires prósza

A címet megkérdőjelezném, mert már nem vagyok biztos abban, hogy a kefires prósza valóban prósza-e.
Kiderült, hogy ez az elnevezés csak azokra a receptekre vonatkozik, amik kukoricalisztből készültek. Még utána is néztem az Értelmező Szótárban (ugyan nem hittem, hogy benne lesz, de megtaláltam), és ezt írta: "Kukoricalisztből sütött, édes pogácsa, vagy lepény. [szláv]"
Szóval ezek után joggal lehet nem prószának nevezni ezt az ételt. Ugyanakkor olyan receptet is láttam már, hogy krumplis prósza, és bizony az sem tartalmaz kukoricalisztet.
Na, mindegy, hívja mindenki úgy, ahogy szeretné. :) Esetleg hamis kefires prószának, lapos pitének, vagy kefires palacsintalepénynek (ezt azért tudnám elképzelni, mert alapvetően hasonlít az összeállítása a tepsiben sült palacsintákra, akár még ebbe is el tudnék képzelni valamilyen gyümölcsöt, esetleg lekvárt).
Szóval, akár prósza, akár nem, a lényeg, hogy finom. :D Az sem utolsó szempont, hogy az elkészítése kb. 3 percbe telik.
Ez az adag nem valami nagy, olyan 1-2 személyes (attól függ, hogy desszertként vagy főételként esszük-e, és hogy mennyire vagyunk éhesek).
Egy 20x30 cm-es tepsiben készült.



Hozzávalók
  • 30 dkg kefir
  • 10 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 3 dkg cukor
  • csipet só

Elkészítés
  1. A hozzávalókat csomómentesre keverjük.
  2. Sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben, 180 fokon, kb. 35 perc alatt megsütjük.

2011. április 4., hétfő

Túrós muffin

Szerintem még öt éve volt, hogy a muffinos korszakomat éltem, anya szerzett mindig újabb fajta muffin recepteket, amiket megcsináltunk együtt. Aztán nem tudom, de valahogy abbamaradt a muffin-imádat.
Most sem  vagyok oda a muffinért, de nemrég ezt mégis megcsináltam, mert volt itthon túró, amit fel kellett használni. Finom lett. Oké, egy csomó sütihez képest semmi extra, de muffin kategóriában jó. :)
A receptet a Mindmegette oldalán találtam. Nekem ebből a mennyiségből kb. 20 db muffin lett.


Hozzávalók
  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg cukor
  • 1 cs sütőpor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 25 dkg túró
  • 1,25 dl tej
  • 4 tojás
  • 2 kk citromhéj

Elkészítés
  1. A vajat, a túrót, a tejet, és a tojásokat összeturmixoljuk.
  2. Összekeverjük a liszttel, a sütőporral, a citromhéjjal, és a cukrokkal.
  3. Muffinformákba öntjük, és előmelegített sütőben 180 fokon 15-20 perc alatt megsütjük.

2011. április 3., vasárnap

Csokis répatorta

Ennek a tortának hosszú a sztorija. Van benne tanulság is. :D
Az egész úgy kezdődött, hogy az öcsém szülinapi bulijára kellett valamilyen tortát csinálnom. Kiválasztottam kb. négyet, hogy melyiket készíteném el szívesen, és ő azok közül ezt választotta. A kedvenc sütis könyvemben, a Csokoládé című könyvben találtam a receptet. A recept 50 dkg kakaóport írt, amin igencsak elcsodálkoztam.
-Ilyen sok kakaó, egy sütiben? De ha a recept ezt írja, akkor valószínűleg úgy, van, hiszen ebből a könyvből már sok sütit elkészítettem, és mindegyik tökéletes lett. -gondoltam.
Úgyhogy kiadtam az utasításokat apának, hogy miket vegyen (ő is csodálkozott a sok kakaópor miatt).
Aztán elérkezett az idő, és elkezdtem csinálni a tortát (megjegyzem, ez a buli előtt kb. 3 órával volt). Répareszelés, diódarálás, stb. Aztán a nem túl folyékony tésztába elkezdtem önteni a kakaóport. Nagyon soknak tűnt, de beleöntöttem egy doboznyit (25 dkg). Alig bírtam elkeverni, és rájöttem, hogy ez így nem lesz jó.
Szóval kiderült, hogy nem 50 dkg, csak 5 dkg kakaópor kellett volna. Talán azért nem gondoltam át teljesen a dolgot, mert túlságosan bíztam a könyvben. Tanulság: ha valami gyanús, hogy túl sok a receptben, akkor először próbáljuk meg kevesebbel, és ha mégis szükséges annyi, akkor tegyük bele a leírt mennyiséget.
Aztán ott álltam egy félresikeredett tésztával, amiben 20 dkg kakaóval több volt a kelleténél, és Nándi szülinapja 2 óra múlva kezdődött. Jött a töprengés, hogy akkor most mi legyen. Gyorsan csináljak egy másik sütit? De akkor kárba vesznének az alapanyagok. Úgyhogy végülis kockáztattunk, és ennyi kakaóval készült el a torta. Szerencsénk volt, mert így is mindenkinek ízlett (én is kóstoltam, tényleg finom volt), és megették. A krém enyhített egy kicsit a túlkakaózott tésztán. Egy szelet maradt ugyan, ami másnapra kőkemény lett, úgyhogy leettük róla a krémet, és a tésztát kidobtuk.
Viszont, hogyha így finom volt, akkor milyen finom lehet normál kakaó mennyiséggel? A következő vendégségbe el is készítettem újra, ezúttal 5 dkg-mal. Isteni finom lett. Minden morzsája elfogyott. Az utolsó picike szeletet el kellett harmadolnunk. Még egy barátnőmnek is ízlett, aki amúgy nem szereti a csokit.
Szóval a hosszú sztori után itt a recept:



Hozzávalók

A tésztához:
  • 7 tojás
  • 21 dkg kristálycukor
  • 21 dkg liszt
  • 5 dkg kakaópor
  • 23 dkg reszelt sárgarépa
  • 7 dkg darált dió
  • 3 ek olaj

A krémhez:
  • 50 dkg túró
  • 25 dkg porcukor
  • 10 dkg tejcsokoládé
  • 10 dkg étcsokoládé

A díszítéshez:

Elkészítés
  1. A tojásokat szétválasztjuk. A tojások fehérjét a kristálycukorral vízgőz felett kemény habbá verjük.
  2. A tojások sárgáját, a lisztet, a kakaót, a répát, a diót és az olajat óvatosan összekeverjük a habbá vert tojásfehérjékkel.
  3. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük a tésztát, és előmelegített sütőben, 190 fokon 30-35 perc alatt megsütjük.
  4. Ha kihűlt, keresztben félbevágjuk.
  5. A túrót és a porcukrot összekeverjük.
  6. A csokikat megolvasztjuk, majd a túróhoz keverjük őket. Robotgéppel sima masszává dolgozzuk össze a keveréket.
  7. A torta alsó lapját megkenjük a krém felével. Ráhelyezzük a torta tetejét, és a maradék krémet rákenjük a tortára, úgy, hogy az oldalára is jusson. Csokiforgáccsal díszítjük.

2011. április 2., szombat

Pizzás táska

Még három éve, amikor nem sütöttem ennyit, rendszeresen vettem valamit a Princess Pékségben. Az egyik kedvencem a pizzás táska volt. Mostanában nem is szoktam a kirakatban pizzás táskát látni. :(
Mindenesetre elhatároztam, hogy elkészítem valahogy itthon is. Hát ez lett belőle. Oké, nem teljesen olyan, mint a pékségben, de nagyon finom. Ha nincsen időnk tészta kelesztésére, akkor pizza helyett simán lehet enni ebédre. Vagy csak egy kis délutáni nasiként. A töltelék ízlés szerint variálható.



Hozzávalók
  • 50 dkg leveles tészta
  • 15 dkg pizzaszósz (esetleg ketchup)
  • 10 szelet sonka
  • 23 dkg sajt
  • 15 dkg kukorica
  • 1 tojás

Elkészítés
  1. A tésztát téglalap alakúra nyújtjuk, és tíz részre vágjuk.
  2. A sajtot lereszeljük, a sonkát kis kockákra vágjuk.
  3. A tésztákat megkenjük pizzaszósszal, úgy, hogy a széleken maradjon egy kevés szabadon hagyott tészta.
  4. A sonkát, a sajtot és a kukoricát a részek felére pakoljuk.
  5. A tészták széleit megkenjük tojással, majd jól lenyomkodjuk.
  6. A tésztát kívülről is megkenjük tojással. A tetejét késsel bevagdossuk.
  7. Előmelegített sütőben, 180 fokon 18-20 percig sütjük.

2011. április 1., péntek

Palacsinta

Tudom, hogy ez egy alaprecept, de fontos az is, hogy legyen egy jó alapreceptünk. Régebben nem volt fix palacsinta receptem, ha ezt készítettem mindig szakácskönyvekben vagy az interneten keresgéltem. Aztán megtaláltam ezt, és rájöttem, hogy el kéne menteni, hogy megelőzzem a sütés előtti keresgélést. :) Nekem ez a recept jól bevált, hátha rajtam kívül valaki másnak is ez fog beválni.
Nem ismerek olyan embert, aki ne szeretné a palacsintát. Az a jó benne, hogy akármivel meg lehet tölteni, szóval mindenki a saját ízlése szerint variálhatja.




Hozzávalók
  • 3 tojás
  • 25 dkg liszt 
  • 3 dl tej 
  • csipet só
  • 2,5 dl szóda vagy ásványvíz
  • olaj

Elkészítés
  1. A tojásokat, a lisztet, a tejet, és a sót csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk az ásványvizet. 
  2. 1 órán keresztül hűtőben pihentetjük. 
  3. Olajozott serpenyőben kb. 16 db palacsintát sütünk. 
  4. Tetszőleges töltelékkel megtöltjük, és felcsavarjuk.
Töltelék tippek: kakaó, Nutella, fahéjas cukor, lekvár, dió, túró, mák, stb. (akár sós)

2011. március 31., csütörtök

Majonézes kukoricasaláta

Nem vagyok kifejezetten az a salátás típus, de ezt a fajta salátát nagyon szeretem. Az összes többit übereli.
Kb. 2 perc alatt összedobható, úgyhogy váratlan vendégek esetén hasznát lehet venni. Persze sima vendégségbe is szoktam készíteni, vagy akkor, ha éppen megkívánom.
Ez a mennyiség nem olyan hatalmas, tegnap egymagamban megettem ebédre az egészet. :) Úgyhogy nagyobb vendégségben én minimum a négyszeresével számolnék.



Hozzávalók
  • egy doboz kukorica (290 g)
  • 30 g majonéz
  • 5 g mustár
  • 60 g tejföl

Elkészítés 
  1. A kukorica levét leöntjük.
  2. A hozzávalókat összekeverjük.

2011. március 29., kedd

Spaghetti alla carbonara - a szénégető spagettije

Ez a kedvenc tésztám. Ennek ellenére nem gyakran készítem el. De ez csak amiatt van, mert ha ez az ebéd, azt inkább apa szokta csinálni. Szerintem már ovis korom óta készítik a szüleim ezt a tésztát, azt hiszem már a születésem előtt is ismerték. És hogy azóta is folyamatosan szoktuk enni ebédre, csak finomsága mellett érvel. Kisebb koromban még kiszedegettem belőle a szalonnát, és apának vagy az öcsémnek adtam. Most már persze megeszem, de azért most sem olyan ipari mennyiségben :)
Amúgy biztosan sokan ismerik már ezt az ételt, mindenesetre itt az én verzióm, érdemes kipróbálni, mert nagyon finom (ha valaki még nem evett volna, annak mindenképp!!).
Az eredetét tekintve én úgy ismerem a sztorit, hogy azért kapta ezt a nevet, mert a szénégetők készítették el először. De olvastam olyat is, hogy a tésztán lévő baconkockák a szénre hasonlítanak, és innen jött a név.


Hozzávalók
  • 40 dkg spagetti 
  • 10 dkg húsos, füstölt szalonna 
  • 1 ek olaj
  • 2 tojás
  • 5 dkg reszelt parmezán sajt 
  • 5 dkg reszelt trappista sajt
  • 0,5 dl tejszín

Elkészítés
  1. A szalonnát apró kockákra vágjuk, és az olajon kisütjük. 
  2. A tojásokat egy tálban felverjük a reszelt sajttal, és egy csipetnyi sóval. Hozzákeverjük a tejszínt. 
  3. A spagettit forró, sós vízben kifőzzük, leszűrjük, és leöntjük a szalonna zsiradékával, a szalonnával, majd hozzákeverjük a tojásos öntetet.