2012. március 2., péntek

Karamellás brownie

Tudom, már megint egy brownie. Nempiskóta adta az ötletet, úgyhogy muszáj volt kipróbálnom. (És a közeljövőben előfordulhat, hogy lesz még egy marcipános is....persze csak, ha jól sikerül.)
Tészta a szokásos, és két réteg közé szórtam karamellát. A képen nem lehet észrevenni, hogy lenne benne, de az ízén érződik. Kicsit ragacsosabb, és természetesen karamellaízű.:)
Annyit frissítettem a recepten, hogy a tetejére szórtam a karamellát, szerintem így jobb. De az előző verzió is finom, csak kívülről nem látszott, hogy karamella lenne rajta. Csináljátok úgy, ahogy nektek szimpatikus.:)
A tepsi mérete: 20x30 cm


Hozzávalók
  • 190 g vaj 
  • 190 g étcsokoládé 
  • 3 tojás 
  • 1 cs vaníliás cukor 
  • 250 g cukor 
  • 110 g liszt 
  • 1 kk só 
  • 200 g tejkaramella

Elkészítés
  1. A vajat és a csokit összeolvasztjuk. 
  2. A karamellát apró kockákra vágjuk. 
  3. Egy tálban habosra keverjük a tojásokat a cukrokkal. 
  4. Ha a csokis massza lehűlt, belekeverjük a tojásos masszát, majd a lisztet, és a sót. 
  5. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a masszát, a tetejére pedig rászórjuk a karamellát. 
  6. Előmelegített sütőben, 180 fokon, 25 perc alatt megsütjük.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! Én a múltkor a tetejére szórtam és úgy sütöttem meg. Úgy is mennyei..és még pöttyös is :)

    VálaszTörlés
  2. Most már én is kipróbálom. :) Annyira guszta.

    VálaszTörlés
  3. Ó ez tömény finomság! A karamellel még finomabb lehet!

    VálaszTörlés
  4. Látom a brownie rabja lettél:) Nagyon jól néz ki ez is:)

    VálaszTörlés
  5. Én még browniet nem sütöttem, de már barátkozom vele.

    VálaszTörlés
  6. Browniet nekem is. Lassan engem is függővé teszel, ezzel a sok szuperebbnél, szuperebb ötlettel...:)

    VálaszTörlés
  7. Ez nem semmi!! Biztosan tudod, hogy nem vagyok nagy csoki fun, de azért ezt megkóstolnám!! Főleg, hogy a karamellt nagyon szeretem:)

    VálaszTörlés
  8. Hű, nagyon guszta! :) Legszívesebben kivenném a képernyőn keresztül és megenném ;)

    VálaszTörlés
  9. Adél, én is gondolkodtam, hogy úgy csináljam-e, de majd legközelebb akkor. :)

    Évi, majd írd meg, hogy sikerült, ha kipróbáltad!:)

    Éva, rontani nem rontott rajta, az tuti.:D

    Nempiskóta, naná, hogy ízlett. A brownie csak finom lehet.:D

    Trollanyu, azt hiszem, igen, kezdek kicsit függő lenni.:))

    Marisz, pedig megéri!

    Lilla, nekem is jöhet szinte akármikor. Csak aztán nehogy brownie mérgezést kapjak.:DD

    Barbi, tudom, de talán ez neked is ízlene. Egyébként irigyellek, én nem nagyon bírom megállni a csokievést.:)

    Panna, kár, hogy képernyőn keresztül nem lehet átteleportálni. Talán majd valamikor a jövőben. :DD

    VálaszTörlés