2011. augusztus 7., vasárnap

Chicken nuggets

Bevallom őszintén, néha én is eszek a McDonald's-ban. Általában sajtburgert, sültkrumplit, vagy ehhez hasonló csirkés falatkákat.
Igazából ezek közül az ember mindent el tud készíteni otthon is, de néha, amikor tényleg valami gyors harapnivalóra van szükség, szerintem senkinek nem árt meg egy-két ilyen "kicsapongás".
Azonban négy darab ilyen McNuggets 400 forintba kerül, ha jól emlékszem. Kb. 25 dkg csirkemellfilé is ennyi, és sokkal több nuggets lesz, olyan 20-25 db is. Szóval anyagi szempontból mindenképp jobb házilag sütni.
Az íze persze nem teljesen olyan, mint a mekisé (gondolom azt még tele is nyomják egy-két ízfokozóval), kicsit szárazabb, de nálam már az is nagyot emel az értékén, hogy nem kell olajban sütni.
A receptet a NoSaltyn találtam.



Hozzávalók
  • 1 csirkemellfilé (250 g)
  • 30 g olvasztott vaj
  • 40 g zsemlemorzsa
  • 15 g reszelt parmezán sajt
  • 0,5 tk szárított kakukkfű

Elkészítés
  1. A csirkemellet felkockázzuk apró darabokra.
  2. A kockákat megforgatjuk az olvasztott vajban, majd a többi hozzávaló keverékében.
  3. A húst sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és előmelegített sütőben, 200 fokon, 20-25 perc alatt megsütjük.

10 megjegyzés:

  1. Olvasztott vajban hempergetésre nem gondoltam, joghurtban szoktam kicsit pácolni. Manóm örülni fog neki.

    Köszönöm, hogy olvasóm lettél. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik, hogy nem olajban sül pláne. Kipróbálandó. A gyerkőceim imádni fogják. Köszi. :))))

    VálaszTörlés
  3. Guszta nagyon.Ezt ki fogom próbálni,köszike.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó recept, guszta lett! Praktikusabb valóban sütőben sütni csak!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon guszta:) Szoktam én is ilyet készíteni, meg mindenféle rántott húst sütőben sütök, nem olajban.

    VálaszTörlés
  6. De jó kis recept! Meg is jegyzem, szerintem a lányom oda lesz érte! Köszi!

    VálaszTörlés
  7. Garffyka, joghurttal is biztos jól működik. Nincs mit köszönni, tetszik a blogod, ezért lettem az olvasód. :))

    Petra, nekem is ez tetszik benne a legjobban!

    Aleda, remélem ízleni fog!

    Éva, köszi!

    Trollanyu, rántott húst én még nem próbáltam, de jó ötlet!

    Illéskrisz, nincs mit! :)

    VálaszTörlés
  8. Csatlakozom az előttem szólókhoz! :D
    Receptet mentettem, köszi! :)

    VálaszTörlés
  9. Csilla, remélem neked is ízleni fog, ha elkészíted! :))

    VálaszTörlés
  10. Nagyon guszta.....megmondom anyukamnak hogy csinaljon.....:D

    VálaszTörlés