2011. augusztus 4., csütörtök

Habszelet

Ez a süti nagyon jól jön, ha felhalmozódnak a tojásfehérjék. Én a mélyhűtőben gyűjtöm őket, aztán amikor összegyűlik elég, mindig készítek belőle valamit. Most éppen erre került sor.
Kb. 10 perc alatt elkészül, és nincs benne semmi bonyolult. Ma sietve készítettem el, és így teljesen véletlenül megspóroltam a tésztájából 80 g vajat. Eredetileg úgy kellett beletenni a sütibe, hogy megolvasztjuk és kihűtjük. Én a megolvasztásáig jutottam el, aztán véletlenül a hűtőben hagytam, a tésztát pedig nélküle tettem be a sütőbe.
Amikor már javában eszegettük a kész sütit, akkor vettem észre a hűtőben árválkodó, rég kihűlt, és már megszilárdult vajat. Mindenesetre nem hiányzott a sütiből, úgyhogy megspóroltam egy kis pénzt, meg egy kis kalóriát. :))
Ebből kb. 20 db lesz, ha a gerezdek mentén vágjuk fel.



Hozzávalók
  • 6 tojásfehérje 
  • 160 g porcukor
  • 20 g vaníliás cukor 
  • 160 g liszt 
  • 1 tk reszelt citromhéj 
  • 30 g héjastól megdarált mandula

Elkészítés
  1. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, óvatosan belekeverjük a cukrot, a vaníliás cukrot, a citromhéjat, a mandulát, végül a lisztet.
  2. A masszát kivajazott, kilisztezett őzgerincformába simítjuk. 
  3. Előmelegített sütőbe tesszük, és 130 fokon 40-50 percig sütjük, amíg a teteje repedezni nem kezd.

14 megjegyzés:

  1. Ez valóban akkor habkönnyű, guszta nagyon! Mandula helyett/ mert nem szoktam használni/, szerinted dió is jó ugye?

    VálaszTörlés
  2. Nagyon klasszul néz ki:) Gyűjtöm most én is a fehérjéket, pavlovát szeretnék sütni, de ez is nagyon csábító:)

    VálaszTörlés
  3. Nálam is gyűlnek a fehérjék, jó ötletet adtál. :)))

    VálaszTörlés
  4. Milyen kellemes a struktúrája, nem is gondoltam volna!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó ötlet ez a habszelet, én is köszönöm, hogy megosztottad velünk a receptet. Valószínűleg én is dióval fogom elkészíteni, a mandula nálunk sem menő.

    VálaszTörlés
  6. Éva, nyugodtan használhatsz diót, azzal is ugyanolyan finom lesz! :)

    Trollanyu, a pavlova is nagyon finom lehet, kíváncsian várom a receptjét!

    Petra, készítsd el, nagyon finom! :))

    Vicuska, szerintem a liszt miatt annyira nem érezni a tésztájában (legalábbis külsőleg nem látni), hogy tele van tojásfehérjével.

    Thia, készítsd nyugodtan azzal!

    VálaszTörlés
  7. Nálam is összegyűltek a fehérjék! Ez jó ötlet , de lehet, hogy sem mandula , sem dió nem kerül bele nálam. Majd kitalálom, hogy mivel helyettesíthetném! Recept mentve ! Köszi! :)

    VálaszTörlés
  8. Marika, mit szólsz a mákhoz? Szerintem azzal is jó lehet. :)

    VálaszTörlés
  9. Jól hangzik ez a süti recept! Tetszik, hogy gyorsan elkészíthető :))

    VálaszTörlés
  10. Örülök, hogy tetszik! :))

    VálaszTörlés
  11. Eddig főleg pavlovát sütöttem és írókát kevertem fölösleges tojásfehérjéből, de ez remekül hangzik. Azt hiszem levendulás cukorral fogom megsütni. Köszi :)

    VálaszTörlés
  12. Hmm, levendulás cukorral biztos finom! Még nem ettem semmit, amiben valami levendulás, de szívesen kipróbálnám. :))

    VálaszTörlés
  13. Flóra, megsütöttem, összesen 40 gr levendulás cukorral (20 gr porcukor + 20 gr cukor a vaníliás helyett), nagyon finom lett, pikk-pakk fogyott, fotózni sem volt időm. Majd legközelebb :) Köszi! :)

    VálaszTörlés
  14. Garffyka, örülök, hogy ennyire ízlett! :)

    VálaszTörlés