2011. július 31., vasárnap

Kétszínű brownie

A brownie számomra megunhatatlan. Minden egyes variációjában isteni finom. És az otthoni, házi készítésű a legjobb. Ettem már cukrászdában és kávézókban is, de egyik sem volt olyan finom, mint az itthon készített. És nem is nehéz megcsinálni, szóval mindenképp érdemes otthon sütni.
Általában nincs benne sütőpor, és kevesebb időt kell sütni, ez egy ilyen kivételes változat.:)
A brownie egy 22x35 cm-es tepsiben készült.


Hozzávalók

Étcsokoládés tészta:
  • 12 dkg vaj 
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 30 dkg cukor 
  • 16 dkg liszt 
  • 3 tojás 
  • 0,5 kk sütőpor
  • 35 g kakaópor

Fehér csokoládés tészta:
  • 12 dkg vaj 
  • 20 dkg fehér csokoládé 
  • 22 dkg cukor 
  • 15 dkg liszt 
  • 3 tojás 
  • 1 kk sütőpor

Elkészítés
  1. 12 dkg vajat és az étcsokoládét vízgőz felett megolvasztjuk, majd hűlni hagyjuk. 
  2. Hozzáadjuk az étcsokoládés tésztához való többi hozzávalót. 
  3. 12 dkg vajat és a fehér csokoládét vízgőz felett megolvasztjuk, majd hűlni hagyjuk. 
  4. Hozzáadjuk a fehér csokoládés tésztához való többi hozzávalót.
  5. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük az étcsokoládés keveréket, erre pedig ráöntjük a fehér csokis masszát. 
  6. Előmelegített sütőben, 180 fokon 50 percig sütjük.

2011. július 27., szerda

Nutellás kenyérfelfújt

Ezt a receptet még akkor találtam ki, amikor a hawaii melegszendvicset készítettem. Ott le kell vágni a kenyérszéleket, de nekem nem volt szívem kidobni, mindenképpen akartam vele kezdeni valamit.
Aztán jött az ötlet, hogy lehetne belőle valamilyen kenyérfelfújtat sütni, Nutellával pedig semmiképpen sem lehet rossz... Végül finomabb lett, mint amire számítottam. Mondjuk ronda, de finom.
Azóta ezt a receptet használom, mikor van egy kis kenyér, amit már nem ennénk meg, de ebbe beletenni még jó.


Hozzávalók
  • 22 dkg szikkadt kenyér
  • 2,5 dl tej
  • 8 dkg cukor
  • 2 cs vaníliás cukor
  • 12 dkg Nutella
  • 2 tojás
  • vaj

Elkészítés
  1. A kenyeret apró darabokra vágjuk, és tejbe áztatjuk.
  2. Hozzáadjuk a többi hozzávalót is, és összekeverjük. Négy kisebb felfújtformát kivajazunk, és eloszlatjuk bennük a masszát.
  3. Előmelegített sütőben, 180 fokon 20 perc alatt megsütjük.

2011. július 26., kedd

Pillecukros-csokis fagyi

Kedvem támadt pillecukrot készíteni. Nem sokkal az elkészítés után megláttam ezt a receptet Felhőlánynál. Ezek után nem is volt kérdés, hogy mi lesz a pillecukorból. Nagyon finom lett, és egy előnye, hogy nincs benne nyers tojás.


Hozzávalók
  • 2,5 dl tej 
  • 20 dkg pillecukor
  • 20 dkg étcsokoládé 
  • 3 dl habtejszín

Elkészítés
  1. A tejet és a tejszínt alacsony hőmérsékleten megmelegítjük, majd hozzáadjuk a pillecukor felét. Levesszük a tűzről, és addig kevergetjük, amíg a pillecukor megolvad.
  2. A csokit darabokra törjük, hozzáadjuk a pillecukros-tejszínes tejhez, és addig melegítjük, amíg elolvad. 
  3. Beletesszük a maradék pillecukrot is, és kevergetve megvárjuk, amíg összeolvad a masszával. Hűlni hagyjuk. 
  4. Fagyasztható tálba öntjük, és félóránként kb. ötször átkeverjük.

2011. július 25., hétfő

Túrómorzsa

Eleinte egy igencsak rossz recepttel indítottam ezt a finomságot. Túl sok volt benne a tej, és az egész massza csak nagy nehézségek árán vált morzsává. Utána a felére csökkentettem a tej mennyiségét, de az sem vált be. Úgyhogy volt egy kis bosszankodás, de megérte, mert végül sikerült kikísérleteznem a tökéletes túrómorzsa receptet: könnyen morzsává válik, és nagyon finom is. Változatosság a császármorzsa után.


Hozzávalók
  • 25 dkg túró
  • 3 tojás
  • 10 dkg cukor 
  • 1,5 dl tej 
  • csipet só 
  • 15 dkg liszt 
  • 3 dkg vaj

Elkészítés
  1. A tojásokat szétválasztjuk. 
  2. A tojások sárgáját összekeverjük a cukorral, a tejjel, a túróval, a sóval és a liszttel. 
  3. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a masszához keverjük. 
  4. A vajat felolvasztjuk egy serpenyőben, és ráöntjük a masszát. Egy lapáttal folyamatosan kevergetjük, amíg szét nem esik kisebb darabokra, morzsákra.

2011. július 24., vasárnap

Sült túrógombóc

Nagyszerű ez a recept, egyszerűen nem lehet betelni vele. Még nagyon régen Aliznál találtam, azóta is gyakran megfordul nálunk, az egész család kedvence lett. Csak dicsérni tudom Alizt ezért a zseniális ötletért, szerintem fantasztikus! Nagyon finom! Nem kell mellé külön tejfölt sem tenni, mert már hozzá van sütve. Lehet még készíteni morzsát is, de én azt kihagyom, szerintem így jó, ahogy van.
Az egyetlen gond vele, hogy nem egy fotogén alkatú étel, úgyhogy nézzétek el nekem, amiért a képek nem lettek olyan szépek.



Hozzávalók

A gombóchoz:
  • 50 dkg túró
  • 10 dkg cukor
  • 1 tojás
  • 3 szikkadt zsömle
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 2 kk reszelt citromhéj
  • 1,5 dl tej

Az öntethez:
  • 30 dkg tejföl
  • 3 ek cukor
  • 1 tojás
  • 1 cs vaníliás cukor

Elkészítés
  1. A zsömlék felét a tejbe áztatjuk, a másik feléből pedig morzsát készítünk aprítógéppel. (Ha csak friss zsömlénk van, akkor tegyük 1-2 percre mikróba.)
  2. Az áztatott zsömlét a cukrokkal, a túróval, és a citromhéjjal összekeverjük, majd a tojást és a morzsát is hozzáadjuk.
  3. Az öntethez valókat összekeverjük.
  4. Egy jénai tálat kivajazunk, gombócokat készítünk a masszából, amiket a tálba rakunk. Leöntjük őket az öntettel.
  5. Előmelegített sütőben, 200 fokon 15-20 perc alatt megsütjük.

2011. július 23., szombat

Amerikai palacsinta

Szerintem a többség már ismeri az amerikai palacsintát, viszont annak, aki még nem evett, egyszer feltétlenül ki kell próbálnia. Annyiban különbözik a normál palacsintától, hogy kisebb, és (a sütőpor miatt) vastagabb.
Az amerikaiak ezt eszik reggelire, biztos sokan látták már az amerikai filmekben is. Én mondjuk nem reggelire szoktam elkészíteni, hanem ebédre.
Először kb. 2 éve próbáltam ki a receptet, az biztos, hogy nem bántam meg, mert nagyon finom. Jamie Oliver receptje.


Hozzávalók
  • 3 tojás
  • 120 g liszt
  • 1 púpozott kk sütőpor
  • 1,5 dl tej
  • csipetnyi só
  • olaj

Elkészítés
  1. A tojások sárgájához hozzáadjuk a tejet, a sót, a lisztet, és a sütőport, majd sima masszát keverünk belőle. 
  2. A tojások fehérjét kemény habbá verjük és óvatosan beleforgatjuk a tésztába. 
  3. Egy serpenyőben, forró olajon, kisebb palacsintákat sütünk, kb. 1 evőkanálnyi masszából.
  4. Ha teszünk bele tölteléket (gyümölcs, fahéj, kukorica, stb.), akkor a nyers felét a tetszőleges töltelékkel megszórjuk, majd megfordítjuk és megsütjük a másik oldalát is.

Megint az a díj :)

Megint megkaptam az előző díjat Katucikonyhától és Marikától. Nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltatok rám!
Mindenkinek küldeném, akit olvasok, most nem emelek ki senkit külön, ha nem bánjátok, szerintem már úgyis megkapta majdnem mindenki. :)

2011. július 22., péntek

Szezámmagos sós süti

Még kb. 3 éve ettem először ilyet, szilveszterkor. Rögtön elkértem a receptjét, mert nagyon ízlett. Azóta itthon többször is elkészült.
Meg lehet szórni sajttal is, de szerintem ez így finom, ahogy van. Ha sajtosat szeretnénk enni, akkor sajtos kekszet sütök. Úgyhogy ha ilyet készítek, mindig szezámmaggal szórom meg. :)
A képen láthatónak kb. a kétszerese jön ki a tésztából.



Hozzávalók
  • 50 dkg liszt
  • 1 tk só
  • 25 dkg vaj
  • 2 tojás (+ a kenéshez 1 tojás)
  • 5 dkg tejföl
  • 15 dkg túró 
  • 5 dkg szezámmag

Elkészítés 
  1. A hozzávalókat összegyúrjuk (a szezámmag kivételével).
  2. A masszát egy félórára a hűtőbe tesszük.
  3. Amikor letelt a félóra, kinyújtjuk 1-2 cm vékonyra, kis kockákra vágjuk, megkenjük a tojással, és megszórjuk a szezámmaggal.
  4. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 15 percig sütjük.

2011. július 18., hétfő

Csőben sült bolognai penne

Amikor először ezt a receptet elkészítettem, még Knorr rafinériával csináltam, annak a hátulján találtam a receptet. Aztán nemrég rájöttem, hogy ez hülyeség. Meg tudom csinálni egyedül is, nem kell nekem rafinéria! :D
Nem volt nehéz helyettesíteni, csak paradicsompürét és kétféle fűszert kellett hozzá adnom. Bár a rafinéria tasakjára az van ráírva, hogy tartósítószert és ízfokozót nem tartalmaz, azért én mégis úgy gondolom, hogy ez a megoldás egészségesebb.
A tészta pedig nagyon finom. Ha az egész nem fogy el ebédkor, akkor vacsorára meg is lehet melegíteni, úgyis jó.
Ez kb. 2-3 személyre elegendő adag, és egy 21x21 cm-es tepsiben készült.



Hozzávalók
  • 20 dkg penne tészta
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 vöröshagyma
  • 20 dkg darált hús (pulyka)
  • 1, 75 dl tejföl
  • 2 tojás
  • 5 dkg reszelt sajt
  • 25 dkg paradicsompüré
  • 1 kk szárított oregánó
  • 1 kk szárított bazsalikom

Elkészítés
  1. A tésztát forró, sós vízben kifőzzük.
  2. A hagymát apró szeletekre vágjuk, és az olajon megfonnyasztjuk.
  3. A hagymához hozzáadjuk a húst, és megpirítjuk.
  4. Hozzáadjuk paradicsompürét, a fűszereket, és sózzuk.
  5. 10 perc alatt kis lángon készre főzzük, majd hozzáadjuk a lecsepegtetett főtt tésztát.
  6. A sajtot lereszeljük, és összekeverjük a tejföllel és a tojással. Sóval ízesítjük.
  7. A húsos tésztát egy jénai tálba simítjuk és felöntjük a tojásos keverékkel.
  8. Előmelegített sütőben 200 fokon 20-25 percig sütjük.

2011. július 17., vasárnap

Fahéjas almafagyi

Szepykénél láttam meg ezt a nagyszerű receptet. Az összes eddigi fagyimat übereli, ez lett a legfinomabb. Bár lehet, hogy közrejátszik benne, hogy a fahéjas (meg a karamellás) fagyi a kedvencem. :)
Nagyon finom, fagyigép nélkül is meg lehet csinálni, és hamar készen van.



Hozzávalók
  • 2 dl habtejszín
  • 2 ek porcukor
  • 15 dkg sűrített tej (cukrozott)
  • 1 db alma 
  • 1 ek fahéj

Elkészítés
  1. A tejszínt a cukorral habbá verjük (de ne legyen kemény hab). 
  2. Az almát megpucoljuk és lereszeljük. 
  3. A sűrített tejjel és a fahéjjal összeturmixoljuk. Hozzákeverjük a tejszínhez.
  4. Fagyasztóba tesszük, közben félóránként kb. öt alkalommal átkeverjük.

2011. július 16., szombat

Díjat kaptam

Most vettem észre, hogy Mrs. Same adott nekem egy díjat.
Köszönöm szépen, nagyon jólesett, hogy gondoltál rám is! :)


A díjat olyan 10 embernek kell továbbadni, akiknek a blogját nemrég óta olvasom, mostanában fedeztem fel.
Szóval én nekik küldeném:

Barbi
Bors & Pepper
Edith
Emőke és Bence
Éva
Márti
Okki
Panna
Petra
Szepyke

Díjat kaptam

Most vettem észre, hogy Mrs. Same adott nekem egy díjat.
Köszönöm szépen, nagyon jólesett, hogy gondoltál rám is! :)


A díjat olyan 10 embernek kell továbbadni, akiknek a blogját nemrég óta olvasom, mostanában fedeztem fel.
Szóval én nekik küldeném:

Barbi
Bors & Pepper
Edith
Emőke és Bence
Éva
Márti
Okki
Panna
Petra
Szepyke

2011. július 15., péntek

Túrógaluska

Gyorsan kész van, nem kell vele sokat bajlódni, nagyon finom. (És nem kell sütni, ami ebben a nyári melegben plusz pont.) A receptet itt találtam.
Lehet de köretként is fogyasztani (mondjuk nokedli helyett), de főételként is megállja a helyét (akkor tehetünk hozzá még plusz reszelt sajtot  vagy szalonnát, vagy akármi mást).
Édesen is el tudnám képzelni, egyszer biztos kipróbálom (gondolom, úgy a túrógombócra hasonlítana, a formáját kivéve).


Hozzávalók
  • 50 dkg túró
  • 4 tojás
  • 10 dkg búzadara
  • 4 dkg liszt
  • 2 ek olaj
  • 8 dkg tejföl

Elkészítés
  1. A tojásokat a túróval összekeverjük, és megsózzuk.
  2. Hozzákeverjük a grízt is. A masszát 30 percig állni hagyjuk.
  3. A masszához keverjük a lisztet is.
  4. Teáskanál segítségével (vagy kézzel) galuskákat formálunk a tésztából. Forrásban lévő sós vízben kb. 5 perc alatt megfőzzük, majd leszűrjük.
  5. Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, rászedjük a galuskákat, tejfölt keverünk hozzá, és kicsit átkeverjük.

2011. július 14., csütörtök

Sós perec

Mindig is imádtam a sós perecet. Nagyon megörültem, amikor még régebben a desszert.eu oldalán megláttam egy receptet. El is készítettem, és nagyon finom lett. Az a fajta, amit én nagyon szeretek, tehát a puhább, és nem a keményebb. Frissen a legjobb, de szerintem eláll néhány napig (bár még nem nagyon volt időm kitapasztalni, mert nálunk mindig egy napon belül elfogyott).
Só helyett lehet rá tenni napraforgómagot, sajtot (nekem még ezek ízlenének nagyon), de persze akármi mást is.
Nem tűnik könnyű receptnek, pedig nem nehéz elkészíteni. Csak 1 órát kell rászánni. Ebből 10 db perec lesz (ahogy az a receptben is látszik).



Hozzávalók

A tésztához:
  • 2,6 dl tej 
  • 2 tk só 
  • 50 dkg liszt
  • 1 tk cukor
  • 3 ek olaj 
  • 1 cs szárított élesztő

    A sós öntethez:
    • 4 ek liszt 
    • 2 ek só
    •  40 ml víz

    Egyéb hozzávalók:
    • 1,5 ek szódabikarbóna 
    • 1 tojás

    Elkészítés
    1. A kenyérsütő géppel megdagasztjuk a tészta hozzávalóit (a fent megadott sorrendben keverjük bele).
    2. A dagasztás után a tésztát 15 percig állni hagyjuk.
    3. A tésztát 10 részre osztjuk. A részeket kinyújtjuk kb. fél méter hosszú kígyókra és pereceket formázunk belőlük.
    4. A szódabikarbónát vízzel felforraljuk.
    5. A pereceket a forrásban lévő vízbe tesszük és mindkét oldalukat 15 másodpercig főzzük. Utána kiemeljük és a tepsibe tesszük, majd 10 percig pihentetjük őket.
    6. A tojást felverjük, és megkenjük vele a pereceket.
    7. Előmelegített sütőben, 200 fokon 12 percig sütjük.
    8. A sós öntethez a lisztet a sóval és a vízzel elkeverjük.
    9. A pereceket kivesszük a sütőből, megkenjük a sós öntettel, és visszatesszük a sütőbe 5 percre.

    2011. július 13., szerda

    Clafoutis

    Mindenki cseresznyés vagy meggyes clafoutist csinál, sok blogon láttam mostanában. Ráadásul egyik barátnőm is mondta, hogy milyen finom. Én is megkívántam, muszáj volt elkészítenem. :)
    Stahl receptje alapján csináltam, és nagyon finom lett. Egyébként a tészta íze hasonlít a tepsiben sült palacsintákhoz és a tejespitéhez.
    A klasszikus clafoutis cseresznyéből készül, ezért készítettem most én is abból. Ez az édesség Limousinból (egy francia régióból) származik. Más gyümölccsel is lehet készíteni, viszont akkor már nem clafoutis, hanem flaugnarde a neve.




    Hozzávalók
    • 40 dkg cseresznye
    • 5 tojás
    • 8 dkg cukor
    • 8 dkg liszt
    • 1 citrom reszelt héja
    • 1 vaníliarúd
    • 1 kk sütőpor
    • 0,8 dl tej
    • 1,25 dl habtejszín
    • vaj a forma kikenéséhez

    Elkészítés
    1. A cseresznyét kimagozzuk, kettévágjuk, és beleszórjuk egy vajjal kikent 24 cm-es gyümölcstortaformába.
    2. A tészta többi hozzávalóját (a vaníliarúd magjait kikaparjuk) robotgéppel csomómentesre keverjük. A tésztát egyenletes rétegben a cseresznyére öntjük.
    3. Előmelegített sütőben, 200 fokon 25-30 perc alatt megsütjük. Tálaláskor megszórhatjuk fahéjas porcukorral.

    2011. július 12., kedd

    Ham & Cheese szendvics

    Amikor Londonban voltunk, ebédre nem nagyon ettünk meleg ételt. Az ottani Tesconak nagyobb a választéka, mint az itthoninak. Sokan ebédelnek előregyártott szendvicseket (nálunk hasonló szendvicseket a benzinkutaknál lehet kapni). Egyszer-kétszer mi is ettünk Tescos szendvicset. Nagy volt a választék: tojásos-paradicsomos, kukoricás-csirkés, baconos, és még sorolhatnám... De mind közül ez volt a legfinomabb. Itthon is elkészítettem, nem volt nehéz azt az ízt elérni, nagyon finom lett. Csak a kenyérben van különbség: a Londonban kapható toast kenyerek kétszer akkorák, mint a mieink, és puhábbak is.


    Hozzávalók
    • 2 db toast kenyér
    • 20 g sonka
    • 20 g cheddar sajt
    • 10 g majonéz
    • 10 g tejföl

    Elkészítés
    1. A kenyereket kettévágjuk.
    2. A sonkát és a sajtot apró darabokra vágjuk, és összekeverjük a majonézzel és a tejföllel.
    3. Két-két fél kenyéren eloszlatjuk a keveréket, és rájuk tesszük a maradék fél kenyereket.

    Matcha teás trüffel

    Kipróbáltam egy újabb matcha teás receptet. Ezúttal a citromos-fehér csokis trüffelt alakítottam át. Nagyon finom lett. Matcha teás porcukor helyett lehet kókuszreszelékbe vagy tortadarába is forgatni.
    18-20 db trüffel jön ki ekkora mennyiségből.



    Hozzávalók
    • 20 dkg fehér csokoládé
    • 5 dkg vaj
    • 0,5 dl habtejszín
    • 2 tk + 2 kk matcha teapor
    • 4 ek porcukor

    Elkészítés
    1. A csokit és a vajat megolvasztjuk.
    2. A tejszínt két evőkanál teaporral együtt hozzáadjuk a csokis-vajas keverékhez.
    3. Lehűtjük, majd néhány órára hűtőbe tesszük.
    4. Négy evőkanál porcukrot és két kávéskanál matcha teaport összekeverünk.
    5. A masszát kivesszük a hűtőből, kis golyókat formázunk belőle, amiket megforgatunk a matcha teás porcukorban.

    2011. július 11., hétfő

    Céklaporos keksz

    Tegnap éjszaka értünk haza Londonból. Egy hét alatt megnéztünk kb. 21 nevezetességet, kóstoltunk Fish and Chipset, Oreo kekszet, utaztunk buszon és majdnem az összes metróvonalon, és még sorolhatnám, mi mindent csináltunk... Jól éreztem magam, nagyon jó volt! :))
    Az egyik piacon végigkóstoltunk szinte mindent, amit csak lehetett. Volt ott egy fűszerárus is, megkóstoltunk kb. tízféle fűszert (kenyérbe kellett mártogatni). Csodálkoztam, hogy a céklapor ízlik, mert a céklát egyáltalán nem szeretem. Úgyhogy vettem céklaport, és ma sütöttem is belőle egy kekszet. A céklaport általában színezésre használják, az én kekszeim is szép rózsaszínek lettek, annyira nem is érezni benne a fűszer ízét. De azért finom.
    Egyébként a cukormázas kakaós keksz receptjét használtam, csak céklaport tettem bele a kakaópor helyett.
    4 cm-es, szív alakú formával szaggatva kb. 70 db keksz jött ki.




    Hozzávalók
    • 75 g puha vaj
    • 75 g cukor
    • 1 tojás
    • 1 ek tej
    • 225 g liszt
    • 2 tk céklapor

    Elkészítés
    1. A vajat és a cukrot habosra keverjük.
    2. Hozzáadjuk a tojást, a tejet, a lisztet, a céklaport, és tésztává gyúrjuk.
    3. A tésztát kb. fél centi vékonyra nyújtjuk, és tetszőleges formákat szúrunk belőle.
    4. Sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 10 perc alatt megsütjük.

    2011. július 3., vasárnap

    Zsemlében sült sonkás tojás

    Nagyon finom és ötletes recept. Andi konyhájában találtam. Sima melegszendvicsek után egy kis változatosság. :)
    Kicsit nehézkes úgy megtölteni a zsemléket, hogy egyáltalán ne folyjon ki a tojásfehérje, de szerintem nem akkora probléma, ha egy kicsi mellé megy belőle, a sütőpapírról azt is meg lehet eszegetni.
    Ha nem szeretnénk, hogy a tükörtojás lágy maradjon, akkor a sütés után betehetjük néhány másodpercre a mikróba.
    Természetesen a sajton és a sonkán kívül lehet mást is a tojás alá rakni: hagyma, paradicsom, paprika. Ízlés dolga.
    És egy kis témaváltás: a jövő héten nem leszek, mert elutazunk Londonba. :))



    Hozzávalók
    • 2 zsemle
    • 4 tojás 
    • 4 szelet sajt 
    • 4 szelet sonka 

    Elkészítés
    1. A zsemléket kettévágjuk, kibelezzük, és egy tepsibe rakjuk. 
    2. A zsemlékbe belefektetjük a sonkát, arra pedig a sajtot. 
    3. Ráütjük a tojást, és megsózzuk. 
    4. Előmelegített sütőben 180 fokon 15 percig sütjük, amíg a fehérje ki nem fehéredik.

    2011. július 2., szombat

    Burgonyás bourekas

    Ezt is a Princess Pékség burgonyás bourekasa alapján kreáltam (mint ahogy a pizzás táskát). Szinte ugyanolyan lett az íze, és nagyon finom. Akkor is el lehet készíteni, ha maradt egy kevés krumplipüré, amit már senki nem szeretne megenni: csak leveles tésztába adagoljuk, és már kész is ez a finomság. :)
    Ebből a mennyiségből nekem kb. 13 db jött ki.



    Hozzávalók
    • 250 g leveles tészta 
    • 350 g burgonya 
    • 30 ml tej
    • 15 g vaj

    Elkészítés
    1. A burgonyát megfőzzük sós vízben.
    2. Ha megfőtt, meghámozzuk, villával összetörjük, belemorzsoljuk a vajat, hozzákeverjük a tejet, és sóval ízesítjük. 
    3. A leveles tésztát kinyújtjuk, és négyzetekre vágjuk. Minden négyzetet megtöltünk a burgonyapürével, és feltekerjük. 
    4. Előmelegített sütőben, 180 fokon 15 perc alatt megsütjük.

    2011. július 1., péntek

    Az első díjam :))

    Ma megkaptam az első díjamat, Bors & Peppertől. Köszönöm a díjat, nagyon jólesik! :)


    A díj szabályai:
    1. Köszönd meg annak, akitől kaptad.
    2. Írj egy posztot.
    3. Küldd tovább 12 blognak, ha annyit érdemesnek tartasz.
    4. Értesítsd a kiválasztott blogokat.

    Sok mindenkinek szívesen elküldeném, de igyekeztem olyan blogokat kiválasztani, akik még nem kapták meg ezt a díjat.
    Úgyhogy nekik szeretném továbbküldeni:

    Flower
    Colors in the Kitchen
    Mézigörl
    Aliz
    Bianka
    Eszter
    Aleda
    Gesztenye
    TücsökBogár
    Erinacea
    Adél
    Vianne

    Az első díjam :))

    Ma megkaptam az első díjamat, Bors & Peppertől. Köszönöm a díjat, nagyon jólesik! :)


    A díj szabályai:
    1. Köszönd meg annak, akitől kaptad.
    2. Írj egy posztot.
    3. Küldd tovább 12 blognak, ha annyit érdemesnek tartasz.
    4. Értesítsd a kiválasztott blogokat.

    Sok mindenkinek szívesen elküldeném, de igyekeztem olyan blogokat kiválasztani, akik még nem kapták meg ezt a díjat.
    Úgyhogy nekik szeretném továbbküldeni:

    Flower
    Colors in the Kitchen
    Mézigörl
    Aliz
    Bianka
    Eszter
    Aleda
    Gesztenye
    TücsökBogár
    Erinacea
    Adél
    Vianne

    Gyermekkorom kedvenc ételei játék

    Zsófi hívott meg erre a játékra. Köszönöm a meghívást, Zsófi! :))
    A játék pedig a következő:

    Gyűjtsük össze gyermekkorunk kedvenc ételeit, sütijeit blogunkon!
    Bizonyára mindenkinek vannak kedvencei, melyekhez akár kedves történetek is fűződnek. Emellett persze akadnak olyan ételek is, amiket valamiért nagyon nem kedveltünk.
    A számot tekintve nincs szabály, mindenki annyi ételt sorol fel, amennyihez kedve van! Így jobban megismerhetjük egymás ízlésvilágát és egy kicsit nosztalgiázhatunk is! :)
    Egy bloggernek 5 másikat kell meghívnia a játékra!
    A kategóriákat mindenki maga állíthatja fel (főételek, levesek, desszertek, stb.), de nem fontos kategóriába szedni. 

    Amikor még nagyon pici (3 éves) voltam, rengeteg céklát meg mazsolát ettem. Hát, ez meg is látszik, mert most már nem bírom megenni egyiket sem. :D Mazsola és cékla túladagolás...
    Kiskoromban nagyon válogatós voltam. Még most is válogatós vagyok, de már kevésbé.
    Mindig az volt, hogy kiválasztottam egy sajtot vagy sajtkrémet, azt ettem néhány hónapig vacsora mellé, aztán meguntam, és lecseréltem. :)
    Akkor kategóriákra is szedem, hogy mit szerettem (és mit nem).

    Levesek:
    A húsleves volt a kedvencem, de azt is úgy ettem, hogy tészta + lé. Szóval semmi hús, vagy zöldség. Ezenkívül megettem még a paradicsomlevest és a gyümölcslevest, a többit nem nagyon. Főként a borsólevest utáltam, amit még most sem szeretek.

    Főzelékek:
    Csak és kizárólag lencsefőzelék. A tökfőzeléket, a borsófőzeléket, és a finomfőzeléket nagyon nem szerettem. Sosem értettem, hogy miért hívják a finomfőzeléket úgy, ahogy hívják. :D

    Főételek:
    Húst nagyon ritkán, kéthavonta, vagy havonta egyszer ettem, akkor is csak csirkét (rizzsel). Anya féltett is, hogy kevés fehérjét eszek, és elvitt vérvételre, de mindent rendben találtak. :)
    Ezenkívül tésztát ettem sokat (főleg szénégető spagettijét és paradicsomos tésztát). Házi készítésű pizzát és lasagne-t is sokat csinált apa. Nokedlit is gyakran ettem, de azt is hús nélkül, csak simán (vagy esetleg egy kis szafttal).
    De inkább édesszájú voltam (és vagyok). Úgyhogy sokszor volt ebédre túrógombóc, gofri és palacsinta is. Ezeket mind imádtam. Ezenkívül szerintem nem nagyon ettem meg más ételt, elég válogatós voltam.

    Desszertek, édességek:
    Szinte minden jöhetett, csak ne legyen benne mazsola. Főként a csokis dolgokat szerettem.
    Csokik közül meg a Milka csokik, a Twix, a Kit Kat, a Sport szelet, a Túró rudi voltak a nagy kedvenceim.
    És persze a Kinder tojás, de leginkább a benne rejtőző ajándék miatt. :)

    Ez az egész csak annyit változott, hogy már több mindent megeszek. De amiket régebben szerettem, azt most is szeretem (a mazsolát és a céklát kivéve). :))

    A játékra őket szeretném meghívni:
    Flower

    Mézigörl 
    Colors in the Kitchen
    Mrs. Same
    Aliz